Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Dr. Szalóki István

is. Megkezdődtek a lyukak befoltozása. Lehet, hogy e „foltozás" révén rólam egyesek véleménye pozitív, másoké negatív értelemben változik. Az előbbinek örülök, az utóbbit tudomásul veszem, ha azt közlik. Én sem az egyiktől, sem a másiktól nem leszek más, és a korábbiakban így is, úgy is az voltam, aki voltam, tettem jót vagy rosszat. Az előző életrajzban nincsenek benne bizonyos dolgok. Mint olvasható: Törökszentmiklóson születtem. Tehát az Alföld közepén, noha az egyik szülői ágon erdélyiek a másikon felvidékiek vagyunk. Anyai nagyszüleimet a 9 éves lányukkal együtt 1920-ban Trianon után 3 hónappal vagonírozták be Erdélyben, és egy hónapos vagonban - lakás után Jászárokszálláson kötöttek ki, mint pedagógus házaspár, majd Tiszaföldvárra, onnan Szolnokra kerültek. Apám felvidéki - eredetileg Szajcz névvel - (lengyel-szász?) és Egerszalókon született. Azért vette fel a Szalóki nevet, mert székely nagyapám nem akarta a lányát egy Szajcz nevű valakihez adni. Szóval ilyen dolgok nem szerepeltek abban az életrajzban. Az adott társadalmi légkörben jobb volt ezekről hallgatni. Ráadásul Szajcz nagyapám 1906 és 1918 között 12 évet töltött az Egyesült Államokban. Mint bányász dolgozott keményen heti 6 napot, és ezért tisztességesen meg is fizették. (A „6 napot" nem véletlenül hangsúlyoztam: volt, aki heti 2-3 napot dolgozott, majd keresetét felélte, és kezdte elölről. Nem is vitte sokra.) így amikor hazajött, akkor az ott megtakarított pénzéből 140 hold földet, kocsmát, és szatócsboltot vásárolt. Mi kellett ennél több a korábbi nincstelennek, aki kénytelen volt „kitántorogni" Amerikába? Szerencsétlenségünkre 1945-ben mindez megvolt. Meg lehetett azt akkoriban magyarázni, hogy fillér nélkül ment ki és saját 2 keze munkájából vette a vagyonát? Jött a kulák-lista, meg a többi. Anyám pedagógus, apám közgazdász volt. Az előbbieket ez nem tompította, sőt! Amikor 1956-ban leérettségiztem és mentem a Budapesti Műszaki Egyetemre, hogy az építészmérnöki karra vegyenek fel, hiába volt megfelelő a felvételim, a válasz az volt: „megfelelt, de túljelentkezés miatt felvételt nem nyert". Egyik unokabátyám ott tanult az építészmérnöki karon, és tőle tudtam meg, hogy a származásom miatt nem vettek fel. Van még egy olyan dolog, ami nem szerepelt abban az 1983-as életrajzban. 1956 szeptemberében - a sikertelen egyetemi kísérlet után -