Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)
Dr. Dank Viktor
ból hazatérő emigránsokkal szemben alul maradtak, hiszen azok hozták a legfejlettebb országból, a legfejlettebb tudást, módszereket és természetesen a kapcsolatokat. Itthon az olajiparban az államosítást, a MAORT-pert, és a fordulat évét, 1948-49-et követően a munkásosztály hatalmának megfelelően párthoz hű, ám szellemileg ideológiailag nem kellő képzettséggel rendelkező munkáskáderek kerültek fizikai munkahelyekről a vezető posztokra, a miniszteri bársonyszékbe, vagy a vezérigazgatói, igazgatói beosztásba. Csak a hitük vagy a karriervágyuk volt erős, a képzettségük, általános műveltségük és nyelvtudásuk gyenge, vagy egyenesen semmi. Még a nagy példakép, a SZU orosz nyelvéből sem voltak képesek elsajátítani valamit. Tehát, vagy nagyon önfejű, önző, vagy nagyon bizonytalan, befolyásolható vezetők voltak ezek. Mindkét variáció ontotta a hibás döntéseket. Szakmai döntésekre gondolok. Természetesen ők is egy összetartozó, egymást támogató elit csoportot képviseltek. Egyúttal ők voltak a rendszer legszolgálatkészebb végrehajtói is, hiszen munkássorból, pusztán politikai okokból, luxus körülmények közé kerültek, hatalommal rendelkeztek, és ha netán renitenskedtek, vitatkoztak vagy bírálni merészelték a felsőbbséget, elég volt egy figyelmeztetés, hogy jó lesz vigyázni, mert könnyen vissza lehet kerülni a szívlapáthoz. Végül itt voltak az itthon végzett értelmiségiek, akiknek egy része már a régi rendszerben is aktívan dolgozott és azok akik a szocialista rendszerben szerezték egyetemi végzettségüket. A régi értelmiségieket a hivatalos pártminősítés ellenségnek tekintette, akik restaurációra törekednek, templomba járnak, gyermekeiket vallásosán nevelik, de jó szakemberek, sok tapasztalattal rendelkeznek. Hasznukat a munkásigazgatók felismerték. Hónuk alá nyúltak, védelmezték őket, adott esetben kezességet is vállaltak az általánosító, elítélő véleményekkel szemben. Cserébe teljes szakmai és emberi lojalitást követeltek és kaptak is tőlük. Vagy levették róluk a kezüket, és akkor a régi értelmiségieknek régen rossz volt. Az új, itthoni neveltetésű értelmiség szakmailag, politikailag egyaránt, tanulmányait követően sokkal jobban felkészült volt, mint ezek a munkáskáderek. Ennek a csoportnak nem volt kifogásolható politikai múltja sem, mint a régi értelmiséginek. Szívük szerint és egymás közt méltatlankodtak a munkásigazgatók viselkedése, magatartása és