Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)
Trombitás István
Egyébként mint mindennel, ezzel is úgy voltam, ha valamit elvállaltam, igyekeztem azt tisztességesen teljesíteni, ellátni a munkámat úgy, hogy abból senkinek hátránya ne legyen. Remélem ez sikerült is. - Feltételezem, hogy az MSZMP akkori politikájával egyet kellett értened, különben nem vállalod az ottani feladatokat. Természetesen kellett a „regulát" tartani. -És ez benned megváltozott azóta? Erre a kérdésre nem lehet válaszolni, ma nincs MSZMP. Akkor, amikor a rendszerváltás kezdődött voltak, akik engemet is ki akartak kezdeni - szerintem sikertelenül. Nem mentek velem sokra, sőt bizonyos idő után visszájára fordult az eredeti szándékuk. Lelkük rajta. Akkor - mivel semmilyen színekben nem akartam tetszelegni - elhatároztam, hogy tartózkodom mindenféle nyilvános szerepléstől. Megkerestek akkoriban többen, hogy álljak be közéjük, de én ettől elzárkóztam, nem csatlakoztam sehová. Vannak, akik „ügyesebbek" nálam és a rendszerváltás óta már a sokadik pártban akarnak főszereplők lenni. Majd ez is letisztul az idő múlásával, és talán tisztázódnak és tisztulnak a sorok, mindenki oda kerül, ahol a legjobb helye van. A lényeg azonban az, hogy mindenki tegye a dolgát, amire képes és amire módja van. Dolgozzon becsülettel és eredményesen. - Kérdeznék Tőled még egy konkrét ügyet. Erről Tóth Jánossal a MOIM igazgatójával is beszéltünk. Annak idején zűrök voltak a Papp Simon szobor múzeumban történő felállításával kapcsolatban. Ha van ennek, valamilyen háttértörténete és ha lehet ezt elmondani, légy szíves beszélj róla. Úgy tudom Te segítettél. Nem tudom, milyen zűrökre gondolsz. Akkoriban elég zavaros helyzet volt, jóformán senki nem tudta, melyik lábára álljon. Ha jól emlékszem 1987-ben az olajipar 50 éves évfordulóján zajlott ez a történet. A Központi Bizottság előtt ez a téma nem szerepelt. Hogy kik előtt volt, azt nem tudom, azt sem, hogy a megyei vezetőség hogyan foglalt ebben állást. Tény az, hogy az olajosoktól egy olyan levelet küldtek a pártközpontba, a megyei pártbizottság egyik titkárának az aláírásával, amelyben kérték, hogy engedélyezzék a Papp Simon szobor leleplezését, hamvainak elhozatalát. Erre sokáig nem jött válasz. Akkor kértek meg, hogy érdeklődjem a pártközpont apparátusában, van-e ennek akadálya. Elmentem Lakatos Ernőhöz, az illetékes osztály vezetőjéhez és