Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Dr. Tóth József

jártunk a háborúban, - és a negyedik után kerültem a hadapródisko­lába. Ez Pécsett volt. Ott jártam az ötödiket, különben ez már szako­sodott gyalogsági hadapródiskola volt. 1944-ben, amikor már közele­dett a front, Sopronba vezényeltek, aztán onnan vittek bennünket ki­képzésre Németországba. Azzal vittek ki bennünket Németországba, hogy ott egy gyors képzést kapunk és hamarosan, mint zászlósok mi fogjuk megállítani az oroszokat. Egészen messze Nyugat-Németországba Frankfurt am Main mel­lett egy kis faluba kerültünk. Itt magyar és német tisztek foglalkoztak velünk. Ez azzal a haszonnal járt, hogy jól megtanultuk a nyelvet. Ak­kor már megtörtént a partraszállás, és az amerikai-angol csapatok már közelítettek Németországhoz. Volt ott egy német őrnagy, a major Dörr, aki összehívta a német és magyar katonákat és egy nagy beszé­det mondott, aminek az volt a lényege, hogy az utolsó csepp vérig kell harcolni. Mi a magyar tisztjeinknek köszönhetően kerültünk ki a baj­ból, mert egyszerűen megszöktettek bennünket onnan úgy, hogy egyik éjjel teljes menetfelszerelésben gyakorlatra indultunk, amit ter­mészetesen jelentettek a laktanyaparancsnoknak. így kimentünk és egyszerűen nem mentünk vissza. A tisztjeink kiszámították merre kell mennünk, hogy fogságba kerüljünk. Hosszan meneteltünk Dachauig, - ez mintegy 600 km - gyötrelmes menet volt. Csak éjszaka men­tünk, mert nappal a vadászrepülők mindenre lőttek ami csak mozgott, lehetett az földjén dolgozó paraszt, vagy egy kocsi az úton. így nap­pal pihentünk, éjszaka mentünk. Egyik éjszakára, - már Bajorország­ban - egy tejüzem pajtájában helyeztek el bennünket, voltunk vagy 80-90-en. Ott több napra rendezkedtünk be. A gazdától, a tulajdo­nostól minden napra kaptunk fejenként 5 dkg vajat. Ez akkor nagy dolog volt. A másik kincs a gőz volt. Az üzemben volt kazán és így meg tudtunk szabadulni a tetveinktől Itt estünk aztán fogságba, még­pedig úgy, hogy a tisztjeink felsorakoztattak bennünket az üzem ud­varán, bejött egy páncélos, kiszállt egy amerikai tiszt, - a mi tisztjeink közül többen jól beszéltek angolul, elmondták kik, mik vagyunk, ­körülnézett, kiosztotta a csokoládéadagokat és továbbment. így es­tünk fogságba. Ez 1945. április végén, gyakorlatilag a háború végén volt. Szóval szerencsénk volt. Úgy tartottuk el magunkat, hogy elmen­tünk dolgozni a környék parasztjaihoz, akik pénzt nem adtak, de na-

Next

/
Thumbnails
Contents