Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Placskó József

olajos barátaimat, hogy ezt is elrontsuk, mint Orenburgot. Felálltam, fegyelmeztem magam és eljöttem, bár legszívesebben ráborítottam volna az asztalt. A Vegyépszer akkor is már a Hungária körúton volt. Sokáig gyalog mentem. Én ezt nagyon nagy sértésnek vettem, nem magam, hanem az egész olajos társadalom szempontjából. Az Orenburg jól, szerve­zetten épült, ma is rendben üzemel, az oroszok oda jártak, hozták a többi országok kivitelezőinek vezetőit, hogy példaként megmutassák, hogyan kell dolgozni. Amikor az orenburgi építést lezáró tárgyalás után rendezett fogadá­son voltunk Lőrincz Jánossal - ahol résztvett az illetékes szovjet mi­niszterelnök-helyettes is -, aki odahívatott bennünket, engem korább­ról ismert - és azt mondta: „Én még egyszer akartam találkozni an­nak a szakasznak a vezetőivel, ahol mindig a legnagyobb rend volt, és a verseny értékelésekor mindig győztesek voltak." Szóval aztán bementem az irodámba, ott a titkárnőm azzal fogadott, hogy Sims keresett és kérte, hogy hívjam fel, mert itt van az Intercon­tinentalban. Sims az amerikai volt, akivel együtt fejlesztettük ki az automata gép­sort, amivel az orenburgi vezeték vonali szakaszát akartuk építeni. Mi hat millió dollárért vettük meg, aztán az oroszoknak hét millióért ad­tuk el. Amikor a gépet bemutattuk, és azzal 50 varratot hibátlanul megcsináltunk az 56"-os (1420mm) vezetéken, Sims azt mondta: „Ide figyelj Joe, gyere hozzám dolgozni!" Később is sokszor találkoztunk. Minden alkalommal hívott. Én mindig azt válaszoltam, hogy hivata­losan nem tudok elmenni, disszidálni meg nem akarok, mivel én itt akarok élni Magyarországon. Az orenburgi munkát elvállaltam, be is akarom fejezni. Különben is, mit tudok én nálatok csinálni? Ezen a napon, amikor ilyen elkeseredett állapotban voltam, este találkoztam a Sims-szel. Megint megkérdezte, hogy nem gondoltam­e meg magam? Azt feleltem, hogy most már van értelme beszélni a dologról. Erre egy hónap múlva megjelent egy fantasztikus szerző­déssel. Akkor még olyan világ volt, hogy nem írhattam alá a szükséges en­gedélyek nélkül. Elmentem Zsengellér Istvánhoz, aztán Kapolyi Lász­ló miniszterhez. Mindketten támogattak.

Next

/
Thumbnails
Contents