Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Placskó József

- Úgy gondolom, bogy amit elmondtál az egy politikai, gazdasági korszakra is jellemző törtenete egy tehetséges szakembernek, aki emberi hibái ellenére meghatározó egyénisége volt az olajiparnak. Ha ágy gondolod akkor talán térjünk át a következő nagy munkádra, Orenburgra. Orenburg 6 és fél év volt az életemben, óriási téma. Én nagyon szívesen beszélek erről, talán furcsán hangzik, de ezt a kérdéskomplexumot összességében csak én ismerem folyamatában a legjobban a következők miatt: miniszterelnök-helyettesként ezzel kezdett foglalkozni Huszár István, majd Szekér Gyula. Ilyen szintet követelt meg az a tény, hogy az orenburgi munkát meghatározó bizonyos döntéseknek nagyon messzemenő következményei voltak. A miniszterek közül Orenburg kiemelt téma volt Szekérnek, Simon Pálnak. A miniszterhelyettesek közül, kezdve Lőrinc Imre, majd GórNagy, Halász, illetve Juhász Ádám folytatta. Ezeket azért soroltam így, mert jellemzően egyik felelős vezető sem tudta pontosan, hogy mi történt az előző szakaszban. Az itthoni közvetlen feletteseim: Szabó Gergely, akitől szerencsére egy év múlva megmentettek, aztán Szerb Antal folytatta. Szóval, a különböző vezetők nem ismerték, hogy egyes korábbi döntéseknek mi volt az oka, az előzménye, nem érzékelték az összefüggéseket, többnyire csak kritizáltak, változtatásokat rendeltek el. Ezeknek természetes a nemzetközi vonzata is, mivel egy hatalmas nemzetközi vállalkozás volt. Ugyanakkor a szovjetek keményen és nagyon határozottan, az ő céljaiknak megfelelően irányították az egész munkát. Ennek ellenére közben kialakult egy bizonyos demokratizmus is, elsősorban az építésben résztvevő országok delegációinak magatartásából. A gyakorlat szerint minden negyedévben volt egy miniszterhelyettesi szintű, és minden évben egy miniszteri, miniszterelnök-helyettesi szintű értékelés. Én mindegyiken ott voltam az első lépéstől kezdve a végéig, 1979-ben jöttünk haza. Az általános közvélemény az egész ügyről nagyon keveset tudott és tud ma is. A kormányközi megállapodás értelmében az első szakaszt a bolgárokra, a másodikat a csehszlovákokra, a harmadikat a magyarokra (Harkov alatt), a negyediket a németekre, az ötödiket a lengyelekre osztották.