Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Placskó József

Akkor már nemcsak érdekesnek tűnt, hanem kimondottan megtetszett nekem ez a szakma, és így a további tanulás, a szakmai gyakorlatokkal együtt szinte élmény volt. Később már nem volt túlzottan megerőltető a tanulás, a végén kitüntetéses diplomát kaptam. Fontos volt, hogy rendszeresen járjunk az előadásokra és a gyakorlati foglalkozásokra. Jegyzetet nem adtak ki, csak abból lehetett tanulni, amit az ember leírt magának, és amit a javasolt szakirodalomban elolvasott. Senkit nem ellenőriztek, ki van ott, ki nincs, a vizsgán tudni kellett. - Akkor ez azt jelenti, hogy hozzászoktál az ottani életformához, mentalitáshoz, koszthoz, mentális körülményekhez, vagy pedig ezek javultak? Hozzászoktam. Igaz, hogy két és fél év után elkészült az új diákszálló és oda kerültünk, ahol az előzőhöz viszonyítva ötcsillagos feltételek voltak. A legjobb körülmények a Lomonoszov egyetemen voltak, ahol egyszemélyes szobában laktak a hallgatók. - Talán mivel ott sok külföldi tanult? Nemcsak azért, külföldi nálunk is bőven volt. Voltunk vagy 250en állandóan. Abban az időben a Gubkin Egyetem színvonalban a Szovjetunióban az elsők között volt, de a Lomonoszov Egyetemet szinte a világ kirakatában szokták mutogatni. Oda mindig elvitték látogatóba a világ különbözőbb országaiból érkező magasrangú vendégeket. Érdekességképpen: Amikor először voltam Amerikában, 1975-ben, egy szakmai körben mondtam, hogy én hol végeztem - tapasztaltam, hogy ott is jó híre volt a Gubkinnak. Szóval az utolsó éveket kényelmesen végeztük. Az ötödik évben közölték, hogy szakosítanak bennünket, különválasztják az olajosokat a gázosoktól, lehet választani. Én megkérdeztem a Trösztben a személyzeti vezetőt, ahol rám bízták: döntsem el én, hogy melyiket választom. A mentalitásomra általában jellemző, hogy amikor dönteni kell két lehetőség közül, én szívesebben választom azt, amelyikről kevesebbet tudok. Mivel gáz-szakképzés korábban nem volt - én oda jelentkeztem. így kerültünk Marikával a gázszakra. Stiffel Éva maradt az olajszakon. Amikor Papp Károly és Kiss László (a Lovászi Kőolajtermelő Vállalat igazgatója és főmérnöke) kint voltak a Szovjetunióban, én voltam a tolmácsuk. Egy hónapig jártunk különböző olajmezőkön,