Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – vezetésről, iparvezetőkkel (MOIM Közleményei 10; Zalaegerszeg, 1999)

Simon Pál

bementem hozzá a beszélgetni. Többek között azt mondta: „Pali, téged senki nem kényszeríthet arra, hogy a neved add olyan ügyhöz, amivel kapcsolatban a legkisebb aggályod van. Nem írod alá, legfeljebb felállítanak." Én ehhez mindig tartottam magam. Nem adtam a nevem olyan ügyhöz, aminek a helyességéről vagy szükségességéről nem voltam meggyőződve. - Volna még egy befejező kérdésem. Ha áttekintesz azon a 40 esztendőn, ami mögötted van, mi az amire büszke vagy, mi az, amit igazán érdemes volt megcsinálni? Ha újra kezdeném azt hiszem, semmit nem csinálnék másképp. Semmit nem bántam meg, amit tettem. Nem bántam meg, hogy elvállaltam a miniszterséget és a nagykövetséget. Mindegyiknek meg volt a maga haszna, értelme, de amire igazán büszke vagyok az Százhalombatta. Nekem megadatott az a lehetőség, hogy a kukoricaföldre mehettem dolgozni, és egy korszerű nagyüzemi létesítményt hagyhattam ott, mert már az volt amikor eljöttem. Olyan alapokat sikerült teremtem, amire építeni lehet. Ezt vallják az utódaim is, akikkel rendszeresen találkozom. Sajnos, ez sem általános jelenség manapság, hogy egy vállalat volt igazgatói egymással szakmai kérdésekről véleményt cserélnek. Mi ezt csináljuk Péceli Bélával, Rátosi Ernővel és Nádasy Pistával is, aki szintén Batta neveltje. Arra is büszke vagyok, hogy a MOL Rt.-ben is nagyon sok olyan vezető van, akik Százhalombattán kezdtek dolgozni, ott nevelkedtek. Batta nem csak egy korszerű ipari létesítmény, hanem jó iskola is. Ezek az emberek a munkában nőttek azzá, amivé nőttek. Erre talán még büszkébb vagyok, mint magára a létesítményre, mert a berendezéseket meg lehet vásárolni, ez csak pénz kérdés, de az embereket nevelni is kell. - Nagyon köszönöm, hogy ide elfáradtál, és az olajiparral kapcsolatos munkásságodon kívül bepillantást engedtél rendkívüli életutadba is.