Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – vezetésről, iparvezetőkkel (MOIM Közleményei 10; Zalaegerszeg, 1999)

Simon Pál

minisztériumba, az első április 4-i ünnepségen engem kértek fel az ünnepi beszéd megtartására. Nekem komoly lelkiismereti problémát okozott az, hogy egy ilyen alkalommal mit is mondjak. Nem ismertem eléggé a minisztériumi szokásokat. Nekiálltam és az ünnepi beszédemet lediktáltam, majd többször átolvastam, és javítgattam. Láttam a gépírónőn Borikán, hogy együtt érez a beszéddel, egyetért a mondanivalóval és drukkol nekem, hogy szépen mondjam el. Elmondtam ezt az ünnepi szónoklatot, szerintem komoly közönség sikere is volt. Azt hiszem, szokatlan volt „emberibb" hangvétele és ezzel eltért a korábban elhangzottaktól. Utána a fogadáson pont akkor lépek oda egy csoporthoz, amikor a következő kérdés hangzik el: „Ki tudja, hogy ki írta Simonnak ezt a jó beszédet?" „Én" - válaszoltam - „Lehet, hogy ebben a házban furán hangzik, de én írtam." Voltak a NIM-ben kimondott beszédírók. A későbbi beszédeim nagy részét mások írták, de soha beszédet nem mondtam úgy el, hogy érdemben ne foglalkoztam volna a szöveggel, ne javítottam vagy egészítettem volna ki. Idegen szöveggel nem tudtam azonosulni. Az más kérdés, hogy ez az átdolgozás mikor vált a beszéd javára vagy kárára. Mindig azon voltam, hogy a saját lelkiismeretemmel is egyensúlyban maradjak. - Meg tudtad ezt valósítani? Igen, még olyan helyzetben is mint a Bős-Nagymarosi Vízerőmű építése. Amikor ez napirenden volt, bejött hozzám Szili Géza. Az erőművel kapcsolatosan leültünk, és összeállítottunk egy levéltervezetet. Láttam, kerülgeti a lényeget, mint macska a forró kását, de végül elmondta, hogy ennek a létesítménynek a beruházásával többen nem értenek egyet. A megírt tervezetet megnéztem, lehet, hogy valami lényegtelen változtatás történt is rajta. Én pedig 1979-ben aláírtam egy olyan levelet, hogy a nehézipari minisztérium a maga részéről nem támogatja a Bős-Nagymarosi vízi erőmű felépítését. - Kaptál-e erre valami reagálást? Nem kaptam semmi reagálást, hacsak azt nem tekinthetem annak, hogy amikor a következő évben a három ipari minisztériumot megszüntették, velem azt közölték, nem tartanak tovább igényt a munkámra. Végül is nem én találtam ki, hogy Bős-Nagymarosra nincs szükség, de hittem a munkatársaimnak, akik nyilván nem könnyen készítettek egy ilyen levelet, szemben az akkori politikai és kormányzati nézettel és