Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – vezetésről, iparvezetőkkel (MOIM Közleményei 10; Zalaegerszeg, 1999)

Péczeli Béla

lehet gazdaságosan szállítani. így az erőmű nehéz fűtőolajjal indult, aztán ahogy a magyar földgáztermelés és import fejlődött, egyre inkább kivál­totta a fűtőolajat a földgáz. Közben a finomító technológiája is annyira korszerűsödött, hogy egyre kevesebb olyan olaj keletkezett, amit csak elégetésre lehetett használni. - Az egész gondolat hogyan született meg? Ehhez egy történetet kell elmesélnem. A minisztériumban a kőolaji­par vezetője Dr. Vájta László, az elektromos-iparban pedig Dr. Vájta Miklós, - testvérek voltak - egy karácsony estén beszélgettek, és akkor merült fel, hogy az ország ellátására Budapest közelében kellene egy nagy erőművet építeni. Felvetődött, hogy akkor Budapest mellé kellene tenni egy nagy finomítót is, mert ilyen nagy kapacitású erőművet szén­nel ellátni nem lehetne, mivel ez a szállítás veszélyeztetné Budapest zavartalan közlekedését, vasúti hálózatának elviselhetetlen túlterhelésé­vel. Ezen gondolat alapján készült egy nagy beruházási program, és épült fel gyakorlatilag párhuzamosan a két létesítmény. - Ezt a koncepciót a kormány rögtön elfogadta? Rögtön megértették és elfogadták. Később a finomító létesítésének engedélyezésénél problémát okozott, hogy az erőművet a Duna jobb partjára telepítették. Katonapolitikai okokból ez kifogás tárgyát képezte. Követelték, hogy a finomító ne a jobb partra, hanem a bal partra kerül­jön, mert ellenséges támadás nyugatról várható, és akkor ne legyen két nagy létesítmény együtt, egymás mellett. Az elhelyezésére vonatkozó döntésre az akkori időkre jellemzően, a következő esemény adott végső lökést; Itt járt az akkori szovjet kőolaji­pari miniszter, Fjodorov, aki Magyarországon szokott vadászni, és Dr. Szekér Gyula miniszterhelyettesnek volt a vendége. Egyszer kihozta ide azzal, hogy szeretné megismertetni a magyar kőolajipar terveivel. Meg­mutatta, hogy Érd és Ercsi közé akarják telepíteni a finomítót, és panasz­kodott, hogy rengeteg akadékoskodó van amiatt, hogy ez nem megfelelő hely. Erre a szovjet miniszter azt mondta, hogy ez miért ne lenne jó hely, szerinte ez nagyon jó. Ezzel a kérdés gyakorlatilag eldőlt. Arra hivat­kozva, hogy a szovjet miniszter jónak találja a helyet, megszülettek a döntések, és minden beindult. Ez életem legszebb feladata volt, bár szakmai életem minden szaka­szának megvolt a maga szépsége.

Next

/
Thumbnails
Contents