Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – vezetésről, iparvezetőkkel (MOIM Közleményei 10; Zalaegerszeg, 1999)

Zsengellér István

elődöt és miért nevezem ki Pápa Aladárt. Nem tudom érthető-e, hogy mennyire kellemetlenül éreztem magam, hiszen személyzeti ügyekben a személyes ismeretség, a személyes kontaktus egy ilyen lépés előtt - úgy gondoltam akkor és ma is - elengedhetetlen követelmény. Plagizálok, nem én használtam a következő hasonlatot, hanem egy minisztériumi kollégám, Korányi György: Úgy éreztem magam, mintha protézisem lenne, de nem az enyém, hanem másé és azzal kellene rágnom. Nagyon kellemetlen volt, mert el lehettem készülve arra, a felmentett megkérdezi tőlem, honnan veszem azt, hogy ő le akar köszönni és azok az indokok, amelyeket a számba adtak, mennyire igazak. A másik példa: Nagyon gyakori volt, hogy az Állami Tervbizottság ülésére - ahol pl. beruházások dőltek el - úgy kellett elmenni valamelyik kollegám helyett (nem egyszer én helyettem más kollégának), hogy az ember ki sem tudta nyitni az előterjesztést tartalmazó dossziét. Az a feszültség, ami az emberben ilyenkor kialakult - mit kérdeznek, hogyan tudok érvelni, mit tudok válaszolni, tudom-e a Ház által fontosnak tartott álláspontot képviselni, amikor nem voltam benne az előzményekben - rendkívül kellemetlen volt. A döntéseket sokkal közelebb kellett volna hozni azokhoz a folyamatokhoz, amelyekre vonatkoztak. Büszke vagyok és kellemes élmény volt számomra ugyanakkor két dolog is. Az egyik az Adria kőolajvezetéknek, a másik a katalitikus krakk üzemnek a jóváhagyásához kapcsolódik. Tehát 1980-végéig miniszterhelyettesként dolgoztam a Nehézipari Minisztériumban és nagyon örültem annak, hogy 1981. január 1-től az olajiparba kerültem vezérigazgatónak. - Egy nagy korszak volt, ami akkor lezárult. Értékelni kellene olyan szempontból, hogy ezalatt az idő alatt, amit eddig munkával töltöttél, hol érezted magad a legjobban? Melyik munkakör volt az, amit a legeredményesebbnek ítélsz meg? A Tiszamenti Vegyiműveknél éreztem magam a legjobban. Ott mindenkit ismertem és a munkám eredményét is láttam, sikerélményeim is voltak. A következő munkahelyemen, a Viscosa Gyárban is voltak ilyen jellegű érzéseim, hiszen jelentős fejlődésen ment át a gyár azalatt az idő alatt, amíg én ott voltam. Az olyan üzemek, amelyek akkor épültek, amikor én már kezdeményezőként is ott voltam, ugyancsak sikerélményt jelentettek számomra. Egyes negatívumok is sikerrel tölthettek el, mert pl. abbahagytunk olyan termelési módokat és olyan üzemeket zártunk be, amelyek gazdaságtalanná váltak, nagyon egészségtelenek voltak, pl.