Csath Béla szerk.: Zsigmondy Béla 1848-1916 (MOIM Közleményei 9; Zalaegerszeg, 1998)

A szeptemberi levél hiányzik, de az 1872. október 1-i levélben öt heti távollétéről tesz említést. "A múlt hét közepe táján a véső tört el a fúrólyukban, melyet azonban szerencsésen kikaparítottam, tegnap pedig ugyanazon véső vezetékének egy darabja maradt lent és evvel még holnap is, talán még továbbra is lesz bajom... Holnap estére a városligetből várok egy eszközt, melyért tegnap sürgönyöztem." Különben csak haladnék lassacskán előre, mert már pénteken elértem volt az 50 ölet (94,5 m). A csövezésnél csak az lesz a baj, hogy nincs több csövem". (A fúrásnál sok vendég járt látogatóban.) 1872. november 2. "Munkámmal lassan haladok nagyon, tegnap 54 1/2 ölet (103 m) értük el és csak az vigasztal, hogy eddig a csövezés még megy valamiképp. Nagy nyomásra nem szorultam még, rendesen a himba súlya elégséges. Vagy két héttel ezelőtt omlásaim voltak, mivel nem volt több csövem. A múlt héten Gaier szemessége (megfigyelése) igen nagy bajt hárított el azáltal, hogy a főrúdon egy töretét észrevéve azt megigazíthattuk mielőtt a törés valóban beállott volna. Szóval ezen emberben teljesen bízom már most, és bátran magára hagyom." Vilmosbácsitól a napokban kaptam levelet, melyben arról tudósít, miszerint a telet Pesten fogom tölteni, mit igen szeretek, mivel időmet itt úgyis már csak hasztalanul fecsérelem el." Zsigmondy Bélának utolsó levele 1872. december 3-án kelt. Levelében említést tett Tallatschek bányamérnök látogatásáról (aki a fúrásnak 1879. november 28-i befejezése után 1880-ban ismertette a fúrás szelvényét). A petrozsényi munkánál a fiatal kezdő mérnök bebizonyította, hogy magas szintű /gépészmérnöki elméleti tudás mellett kiváló gyakorlati érzékkel is rendelkezett. Amikor 1872 decemberében elhelyezték a városligeti fúrásban (3. kép) a 303/295 mm átmérőjű VI. számú béléscsőrakatot, vonta be Zsigmondy Vilmos unokaöccsét eme vállalkozásba. Jobbára a fiatal gépészmérnök tervezte meg, ill. vezette be nagybátyja útmutatásai alapján azokat az újításokat, amelyeket a továbbiak során a fúróberendezésnél, illetve a fúrási technikában alkalmaztak. Egy­kettő megemlítve ezek közül: "Behorpadtak a csövek, azokat több­száz méterre a felszín alatt kellett kiegyengetni, ... beszakadtak és eltörtek a fúróeszközök, amiket a nagy mélységből kellett

Next

/
Thumbnails
Contents