Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – Nagylengyel (MOIM Közleményei 7; Zalaegerszeg, 1996)

Dedinszky János

Hidas István, de lehet, hogy más vezető, nagyon gorombán lehordta Házi Árpádot, hogy meddig tűri azt, hogy két beosztottja (megnevezve minket) a felsőbb pártszervek és a kormány felelősségét meri feszegetni, sőt ezt le is írják. Intézkedik-e, vagy nekik kell ebben az ügyben intézkedni? A Házi Árpáddal folytatott tárgyalás és ennek a közlésnek a hatására, már biztosak voltunk abban, hogy egy koncepciós per kierőszakolása van folyamatban. Ezért én titokban felhívtam volt osztálytársamat, Kövendi Judit újságírót, (aki Tardos Tibor írónak volt a felesége, akit, mint ismeretes, 1956 után elítéltek), - hogy értesítse a haladószellemű újságírókat arról, mi készül. O visszahívott, hogy ez megtörtént, ne féljünk! Közben már-már öngyilkossági gondolattal foglalkoztunk, de mindkettőnknek családja volt. Több kolléga javasolta, hogy próbáljunk gyorsan eltűnni vidékre, mert várható a letartóztatásunk és elsüllyesztésünk. (Szerintünk volt rá már példa az intézményünkben). Az ügy a minisztériumi pártbizottság titkárának (Deáknak hívták, később ő szervezte a Nemzetőrséget a Minisztérium épületében) a fülébe jutott, és ő komolyan vette az ügyet, és elérte, hogy olyan kollégiumi határozatot hozatott, hogy Házi Árpád miniszter közvetlenül nem irányíthatja a vizsgálatot, és ezt a vizsgálatot Vankó miniszterhelyettes vezeti le. Ezután magához hívatott Vankó miniszterhelyettes bennünket, próbált megnyugtatni, hogy ne féljünk semmitől, ő veszi kézbe az ügyet, és nem lesz semmi félremagyarázás, preparálás vagy felelőtlen döntés. Mégis féltünk, még 1956. okt. 23.-án du. 3 óra felé is a Kőolajipari Igazgatóságról mentünk gyalog a Ságvári tér felé, (a munkahelyünkre) papírokkal a táskáinkban, mikor már jött a tüntető, éneklő tömeg a Kossuth térre. Őszintén szólva akkor, minket annyira lekötött a feszült állapotú munkánk, hogy nem is tudtuk mi a helyzet. Azt hiszem, és most már mind erősebb a meggyőződésem erről, hogy szándékosan akartak egy gazdaságinak látszó, de nagy pert kreálni, melyet aztán politikai síkra lehet terelni, hogy a fokozott politikai feszültséget valami módon levezessék. Ettől az 1956. okt. 23.-i forradalom valamennyiőnket megmentett. Az itt leírtakat részben a hivatali esküm, részben a félelmem miatt eddig sehova le nem írtam és nem közöltem. Az érintetteket később sem világosítottam fel, hogy mi készült ellenükre.