Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – Nagylengyel (MOIM Közleményei 7; Zalaegerszeg, 1996)

Dedinszky János

iratokat. Én a szomszéd házban laktam, és mikor haza mentem ebédelni, az épület kapujában összetalálkoztam Gerő Ernővel, aki sietett befele a minisztériumunkba. Visszajövet meg is kérdeztem a portást, hogy jól ismertem-e fel, ő azt mondta: igen, most ment el Házi Árpádtól. Házi Árpádnál újra csak hármasban voltunk, és nála voltak a kívánt PB, GB, KB, MT jegyzőkönyvek, melyekbe bele akartunk tekinteni. Ezekből gyakorlatilag beigazolódott a következtetésünk, ezeken a szinteken többször született termelésfokozásra vagy ösztönzésre határozat, az ipar feltételeiről pedig szó sem esett. Ami megdöbbentett engem és Lovász Károlyt is, hogy miniszterünknél fel voltak írva nevek, Kertai György, Bán Ákos, Alliquander Ödön elsősorban, akiket felelősségre kell vonni, és másodsorban, esetlegesen Csabai iparigazgatót és Bencze László főo. vezetőt. Házi Árpád közölte velünk, hogy 1956. okt. 25.-ére össze kell hívni egyjegyzőkönyvlezáró értekezletet, ő küldte ki a meghívó táviratokat az érintetteknek, és erre a tárgyalásra meghívják a rádiót, a sajtót, a filmhíradót stb. Megdöbbentő az volt, hogy aljas módon koncepciós pert akartak csinálni, Házi miniszter közölte, hogy minden anyagból azokat a pozitív megnyilatkozásokat, amelyek a készletekre és a termelésre vonatkoznak, vagy a fúróberendezések átmeneti értékesítésére az ipar részéről leíródtak, vagy jegyzőkönyvbe kerültek, ki kell emelni, ez a nyilvánosság elé lesz tárva bizonyítékként, hogy az ipar könnyelműen hibázott. A bizonytalanságokra, a feltételekre vonatkozó szinte vastag dossziét megtöltő iratanyagot el kell hallgatni, nem kerül bemutatásra. Mi kijelentettük, hogy ilyent nem tudunk csinálni, és nem vagyunk erre hajlandók. Házi Árpád, aki addig meglehetősen barátságos, sőt joviális volt velünk, kijelentette erre nincs is szükség, az iratokat át kell majd adjuk, és erre vannak hozzáértő emberek, akik ezt a feladatot a tárgyalásig, 1956. okt. 25-ig, megoldják. Az előttünk tudott dolog volt, hogy ha felelősséget állapítanak meg, azután a minisztérium átteszi az ügyet az ügyészségre. Lovász Károllyal nagyon elkeseredtünk, de nem tudtuk az ügyet magunkban tartani, elmondtuk az esetet főnökeinknek, és szélesebb körben kollégáinknak is. 1956. okt. 22.-én figyelmeztetést kaptunk kollégáinkon keresztül, hogy véletlenül lehallgattak egy beszélgetést, melyben úgy vélték, hogy