Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – Nagylengyel (MOIM Közleményei 7; Zalaegerszeg, 1996)

Turkovich György

Engem meglepett, hogy egy olyan neves ember amikor meglátta a vizs­gálatra szóló papíromat, be volt ijedve. Remegett a kezében a papír, hogy hát mi nem tehetünk arról, hogy a Politikai Bizottság utasítása volt, hogy többet kell termelni, hát mit kép­zel maga, ha egyszer több kell, akkor több kell. - Nem tudom, hogy Te mikor foglalkoztál utoljára a nagylengyeli témával, mint tárolóval? Tehát mennyire vagy tájékozott a legújabb, a másodlagos művelésről (C0 2-os), az egész tároló modell koncepcióról, amely 76-78-ban kialakult, hogy nincs repe­dés, nincs porozitás, a kavernákról, hogy ez egy karsztos rendszer? Én erről hallottam, de mélyebben nem ismerem. - Ennek eredményeként azt írta le Bán Akos is és azt nyilatkozta nekem Né­meth Géza is, hogy az az54-55-ös túlzott megcsapolás semmit nem befolyásolta a visszamaradó készletet. Ma ez a hivatalos vélemény, mert gyakorlatilag most ezzel az eljárással is, ami most zajlik, az bizonyosodik be, hogy nem maradt itt vissza semmi. Én ahogy visszaemlékszem, 56-ban azértjavasolták azt, hogy leállítani, pihenni, hogy vissza fog állni az egyensúly, és ebben akkor sokan hittek, vagy hittünk, magamat is beleértve. - Az 54-55-ös vizesedés gyakorlatilag nem jelentett semmilyen jóvátehetetlen kárt a mezőnek. A mező tényleges készletének termeléséhez képest jelentéktelen esemény volt és túldramatizálták. Bánnak van egy cikke a Bányászati Lapokban, valamikor 83-ban ugyanezt írta szinte szórói-szóra. Én azt hiszem, hogy ma már nem lehetne ilyen pert csinálni, a régi rezsimben sem, műszaki okok miatt. Akkor, ahogy mondtam, főleg azt dramatizálták, hogy még több olaj kellenne. Több százezer tonna volt, ami kiesett a vizesedés miatt. - De a vizesedés az utasításukra jött létre. Ok ezt nem akarták bevallani. - És titőletek azt akarták, hog}' a fehérbőlfeketét csináljatok. Azt bizonyítsátok be, hogy ezek az emberek, akik a mezőben jót akartak, és tényleg nem akartak any­nyit termelni, ezzel ártottak a gazdaságnak, mert nem elégítették ki az igényeket, ­ugyanakkor tudták, hogy vizesedés következik be, és ezzel lehetetlen a termelést szinten tartani. Le is írtam a mellékletben. A kollégák azt mondták, hogyjobb ha eltű­nök, - meg Lovász Karcsi is -, mert ha le mertük írni, hogy szerintünk az

Next

/
Thumbnails
Contents