Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – Nagylengyel (MOIM Közleményei 7; Zalaegerszeg, 1996)

Zonda Pál

és senki nem tudta, mi a helyzet, milyenek az előkészítés eredményei. Erre fel a praktikum győzött - tréfásan, az eldobott kalapelmélet -, ugyanis a cukorgyárhoz vezetett vasút. Az alföldi fúrások nem gázzal üzemeltek, hanem a kazánokat pakurá­val fűtötték. A pakurát vasúton szállítottuk. így olyan helyet kellett vá­lasztani, ahol könnyen hozzá lehetettjutni a pakurához. így kiépítettünk a cukorgyártól egy 500 m-es vasúti pályát. Ahol annak a vége volt, ott volt a fúrás. Ez volt a Szolnok l-es. Eredményes is lett. Ez 1952-ben volt. Ezt követően 1953-ben felkerültem Pestre a központba, ott az alföldi fúrások tartoztak hozzám. Öcsi (Alliquander) szintén akkor került fel Budapestre. Amikor meg­kezdődött a szolnoki bővülés, akkor Budapest mellett a legtöbb időmet Szolnokon töltöttem. - És ezt meddig csináltad? 1956-ig. - És akkor gondoltál egyet, hogy meg kellene próbálni kimenni? Az '56 elég csúnyán zajlott ott. Én együtt tartottam azokkal, akik a vál­tozást akarták és csinálták. Sajnos november 4-e után ezek közül sokan megfordították a köpönyegüket. Én nem voltam soha párttag, nem találtam jobb megoldást, mint el­menni. - Végeredményben Te hogyan kerültél Vecsey Gyurkáékhoz Sopronba? Ti együtt mentetek ki. Nem? Nem így volt. Gyurka akkor a soproni egyetemen dolgozott, mint ta­nársegéd. Ök még október végén kimentek Ausztriába. Az első hírt, amit mi hallottunk, a rádióból kaptuk, ahol Mária (Vecseyné) üzente, hogy kint vannak, és az egész évfolyam az egyetemről együtt van. Ami­kor ezt megtudtuk, döntöttük el, hogy mi is megyünk. Úgy, hogy ez már november 4-e után volt. A kimenetel nem volt egy­szerű két gyerekkel, kofferekkel. Egyik gyereket Baba, (feleségem) a másikat én vittem a hátamon, és egy koffert bírtunk még. Amikor átér­tünk Ausztriába, betettek egy táborba, nagyon vegyes társaságba, primi­tív körülmények között, szalmán. Ez - hála Istennek - csak egy napig ta­rott, aztán elkerültünk egy civilizáltabb helyre. Várta mindenki, mi lesz. Nagy volt a keveredés.

Next

/
Thumbnails
Contents