Tamási Judit szerk.: Műemlékvédelem törvényi keretek között, Törvénytől törvényig, Történetek az intézményes műemlékvédelem 120 évéből (Budapest, 2001)

1923. június 10-én halt meg Sztehlo Ottó építész, aki 1894 és 1904 kö­zött látta el a MOB másodépítészi feladatait Schulek Frigyes építész mel­lett, és haláláig a MOB kinevezett rendes tagja volt. 1851-ben Dobsinán született, 1868 és 1 874 között végezte egyetemi ta­nulmányait a Műegyetemen Steindl Imre és Hauszmann Alajos tanítvá­nyaként. Steindl mellett kezdte pályafutását a műépítészet tanszéken, és mestere mellett már 1877-től bekapcsolódott a kassai Szent Erzsébet­székesegyház restaurálásába. Steindl lemondása után a dóm D-i tornyá­nak, a Mátyás-toronynak a helyreállítását már ő fejezte be. Számos je­lentős műemlék helyreállítási terve fűződik a nevéhez: a bártfai városhá­za (1 897-1904), a csütörtökhelyi Zápolya-kápolna (1899-1901 ), a keszt­helyi ferences templom (1896), a késmárki ev. fatemplom, a kassai Szent Mihály-kápolna (1903) és a zólyomi vár (1900-1910). Rekonstrukciós terveket készített a kassai székesegyházhoz, az ócsai templom tornyai­nak kiépítéséhez és a diósgyőri várhoz. Sztehlo Ottó A bártfai városháza erkélyének re­konstrukciós rajza, 1898. Az erkélyen későgótikus és korareneszánsz ele­mek egyaránt szerepelnek. A bártfai városháza D-i homlokzatá­nak felmérési rajza, 1897

Next

/
Thumbnails
Contents