Tamási Judit szerk.: Műemlékvédelem törvényi keretek között, Törvénytől törvényig, Történetek az intézményes műemlékvédelem 120 évéből (Budapest, 2001)
Nándorfehérvár - Belgrád falai. A belsővár a 12. században épült, a várfal néhány szakasza kivételével középkori része nem maradt fenn. Szendrő vára a Duna és a Morava találkozásánál épült a 14. században. 1454-1789 között a török tartotta megszállva. 1915-ben az itt tárolt lőpor felrobbant, és a vár maradékait is elpusztította. zíciójába. Éber Lászlóval együtt első és ugyanakkor pályafutásának utolsó feladatául jutott neki a trianoni békeszerződés tervezetének a műemlékek és történelmi emlékek szempontjából való véleményezése. Az 1919 őszén megalakult új kormány Kertész K. Róbert személyében miniszteri biztost nevezett ki a MOB visszaállítására. A felgyorsuló történelmi események és a munkafeltételek romlása közepette Forster Gyula és Éber László mindent megtett a Bizottság tevékenységének folyamatosságáért. Több ülésben tárgyalták a fenntartandó műemlékek jegyzékének kiegészítéseit. Javaslatot tett a Bizottság az egyházi ingó műemlékek biztonságba helyezésére, megpróbáltak pénzt szerezni a veleméri r. k. templom tetőzetének kijavítására, hogy ne károsodjanak a 14. századi, Aquila János által festett, felbecsülhetetlen értékű falképek. Ebben az évben kapta meg a MOB a belgrádi, szabácsi és szendrői várakról Hollenzer László által készített 150 db fényképet. Megszervezték, hogy a foglalkozás nélküli budapesti építészek a főváros műemléképületeit mérjék fel. Elkészítették a megszállt területeken található azon műemlékek jegyzékét, amelyek állami tulajdonban vannak, vagy helyreállításukhoz az állam hozzájárult. A „komolyabb tevékenységnek lehetősége nem volt meg, miért is a folyó ügyek ellátásán kívül alulírt előadó a műemlékekre vonatkozó anyag tudományos feldolgozásával és a műemléki lajstrom kiegészítésével foglalkozott, azonkívül újra rendezte és megfelelően elhelyezte a bizottság szakkönyvtárát, míg dr. Lux Kálmán megbízott építész a rajz- és fénykép gyűjteményt rendezte el ... áttekinthetőbb módra" - jelentette Éber László. Szabács várát a Száva jobb partján a 15. század második felében építették. 1521-1717 között szintén török megszállás alatt állt. Az Egyetemi templom barokk szószéke, Giergl Kálmán építész felmérési rajza 1919-ből