Tamási Judit szerk.: Műemlékvédelem törvényi keretek között, Törvénytől törvényig, Történetek az intézményes műemlékvédelem 120 évéből (Budapest, 2001)
A MOB hozzálátott az ismét a hatáskörébe került erdélyi műemlékek helyreállításához. A bécsi döntést követően 1940-ben visszacsatolt Észak-Erdély műemlékei ismét a MOB hatáskörébe kerültek. Többszöri helyszíni szemle nyomán a Bizottság elkészítette az 1941-es erdélyi költségvetést, amelyben tervbe vették többek között az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély, a kolozsvári Mátyás-ház és Szent Mihály-templom helyreállítását. Az erdélyi költségvetés 60.000 pengő volt 1941 -ben, 1942-ben már csak 40.000 pengő. Ezek a munkák 1941-ben el is kezdődtek. Az elhanyagolt aranyosmeggyesi reneszánsz kastélyt 1943-ra restaurálta Lux Géza. Berendezésére már nem került sor, mert a munkák befejezése után súlyos háborús károkat szenvedett, kiégett és rommá vált. Freskói, nagytermének aranyozott mennyezete teljesen elpusztult. A két vagy három épület összeépítéséből létrejött Mátyás-ház Kolozsvár egyik legrégibb lakóháza. Kós Károly 1942-ben - lehámozva róla az 1902-ben készült, német reneszánsz stílusú, hamis osztású homlokzatot, a mázas cseréptetőt és a neogótikus ablakkereteket - az 1587-es átépítésnek megfelelően állította helyre. A középkori, háromhajós Szent Mihály-templom Erdély egyik legnagyobb gótikus egyháza. Neogótikus harangtornyát 1859-ben építették. A süllyedő szentély és a veszélyesen kifelé dűlő falak, valamint a kifaA aranyosmeggyesi Lónyai-kastély új fedélszékterve Az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély a helyreállítás után Az aranyosmeggyesi kastély fedélszékének helyreállítása A kolozsvári Szent Mihály-templom Kálvária-képe restaurálás eló'tt