Tamási Judit szerk.: Oszlopokat emeltünk, hogy beszéljék a múltat, A millenniumi műemlékhelyreállítások lexikona (Budapest, 2000)

LEXIKON HIDEGSÉG 266. Hidegség (GyŐr-Moson-Sopron m.) 0 R. k. templom a. M 3823 b. A mai templom szentélye egy különleges alaprajzú, román kori rotunda, amely kívül négyszögű, belül kerek. 1200 körül épült. Bel­sejében 13. és 16. sz.-i értékes freskók. A rotunda szentélye fölé 1748-ban tornyot építettek, majd Ny felé új hajóval bővítették. Ré­gészeti kutatás után történt a templom műemléki helyreállítása 1971-1972-ben, amikor a rotundát leválasztották a későbbi hajó­ról. c. A rotunda felújítása, a statikai problémák és a vízelvezetés meg­oldása, valamint a falképek restaurálásának felújítása. Befejezése 2000-ben várható. d. Költségek: NKÖM 13 M Ft Saját erő: 650 E Ft e. Kutatók: Bodor Imre (OMF), Tóth Sándor (OMF) Tervező: Sedlmayr János (OMF) Restaurátor: Lente István (OMF) 267. Hirics (Baranya m.) 0 Ref. templom a. M 363 b. 1849-ben épült, klasszicista stílusú épület. c. Tető vízelvezetésének megoldása, tetőhéjazat megújítása. d. Költségek: NÖP 2000 E Ft Saját erő: 89 E Ft 270. Hódmezővásárhely (Csongrád m.) 0 Papi-féle szélmalom a. M 2717 b. 1856-ban Csapi Bálint által épített szélmalom. 1890-től 1942-ig a Papi molnárcsalád tulajdonában volt, és ők üzemeltették. c. A malom belső szerkezeti rekonstrukciója. d. Költségek: NÖP 500 E Ft 271. Hollókő (Nógrád m.) 0 Kossuth út 96.: Lakóház és gazdasági épület a. M 5884 b. 1909-ben épült népi lakóház. c. Pince- és zárófödém-, tetőszerkezet- és héjaza-t, valamint vako­latfelújítási munkák. d. Költségek: NÖP 1000 E Ft Saját erő: 1000 E Ft 272. Hőgyész (Tolna m.) 0 Liechtenstein-kastély a. M 9143 b. 18. sz.- i, barokk stílusú kastélyépület, későbbi homlokzatkiala­kítással. c. Felmérés, kutatási terv készítése és helyreállítás. d. Költségek: NÖP 10 M Ft Saját erő: 900 E Ft 268. Hódmezővásárhely (Csongrád m.) 0 Csomorkányi templomrom a. M 2716 b. Félköríves apszisú téglatemplom, Ny-i irányban támpilléres ha­jóval bővítve. Román-gót stílusban épült a 13-14. sz.-ban. c. A rom konzerválása, védőtető készítése. Várhatóan elkészül 2000 végéig. d. Költségek: NKÖM 5,5 M Ft Saját erő: 2,505 M Ft e. Kutató: Béres Mária (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) Tervező: Mezős Tamás (ÁMRK) 273. Iharosberény (Somogy m.) 0 Inkey-kastély a. M 4386 b. 18. sz.-i barokk stílusú kastélyépület, 19. sz.-i átalakítással. c. Nyüászárók, kőoszlopok, Ny-i kapuk helyreállítása. d. Költségek: NÖP 3000 E Ft Saját erő: 3397 E Ft 269. Hódmezővásárhely (Csongrád m.) 0 Gör. kel. templom a. M 2674 b. Görög családok számára 1783-1807 között épült, copf stílusú, ortodox templomépület. Egyhajós, síkmennyezetes, az oltárteret öttengelyes posztbizánci stílusú ikonosztáz zárja le. Torony a Ny-i rövid homlokzat mellett, hagymatagos, lanternás sisakkal. c. Helyreállítási terv és közvetlen kárelhárítás. d. Költségek: NÖP 2000 E Ft

Next

/
Thumbnails
Contents