Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2004. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tájékoztatója (Budapest, 2004)

MŰHELY - Tolnai Gergely: A komáromi erődrendszer műemléki szemmel

22. Komárom, erődrendszer. A III. erőd belső udvara. Fotó: Tolnai Gergely, 1994. A III. erőd jelen pillanatban magántulajdonban van (22. ábra), s előterét is kerítés veszi körbe. így sem a védművek, sem azok helyreállításai/átépítései, kiegészítései nem tanulmányozhatóak részletesen. 46 Az a kerítésen keresztül is jól látszik, hogy az erőd mellett nyíló Gutai-kapu neoreneszánsz felépítményét szépen helyreállították. (23. ábra) Az árokból tanulmányozva az állást, kitűnik, hogy az oda vezető kapu felett a falat részben visszabontották, a nyílást pedig szeméttel félig-meddig betöltötték. A III. és a II. erőd közötti szakaszon a Lukaca utca átvezetése miatt törték át a sáncot. Itt egyszerre kivételesen szerencsés és szerencsétlen helyzetben is vagyunk. Szerencsétlen a helyzet, hiszen ismét jelentős szakaszon lebontották a kötőgátat, szerencsés viszont azért, mert egyedül itt marad fenn nyoma az árok külső oldalán kialakított lövegállások­hoz felvezető rámpa nyoma. 47 (24. ábra) Az ezen a szakaszon megmaradt árok is rossz állapotban van: a növényzet gyökerei több helyen tönkretették a falait, kihullottak a borító kőlapok. Sok helyütt szemét borítja az árok alját, s nagy adag építési törmelék is hever itt.

Next

/
Thumbnails
Contents