Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2004. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tájékoztatója (Budapest, 2004)

MŰHELY - Tolnai Gergely: A komáromi erődrendszer műemléki szemmel

4. Komárom, erődrendszer. Az I-V. erőd alaprajza. Bal oldalon a kazamaták, jobb oldalon a sánc alaprajza. Rajz: Tolnai Gergely, 2001. Az 1839-1876 között épített vonalak ugyanis, a hozzájuk tartozó hídfőkkel együtt, az úgynevezett „új-porosz rendszer" módosított osztrák tervei szerint épültek, s ebben a rendszerben az egyetlen olyanként, ahol az erődelemek között állandó anyagból megépített összekötő sáncok is húzódnak.

22 A 19. századra Európában három fő irányzat alakult ki: az egyik az ún. francia iskola, amely ekkor még ragaszkodott a megközelítőleg téglalap vagy háromszögű alaprajzhoz, s hogy az erődök sarkain bástyaszerű védművek legyenek.

23 Az orosz hadmérnökök néhány helyen sajátos, hatalmas méretű erődöket terveztek, melyekből hiányoznak a „klasszikus" két, nagyjából függőleges fallal határolt övezőárkok. Az orosz stílusban kialakított váraknál az ároknak csak az ellenlejtője (azaz az ellenség fele néző oldala) függőleges és falazott, belső oldaluk viszonylag enyhe szögben egyenletesen emelkedik, hogy az erődök tarajvonala közelében kialakított lövészárkokból (vagy a mellvédek mögül) az egész síkot -az árok fenekéig- végig lehessen pásztázni. Illetve, ha szükséges, akkor ez a törésmentes lejtő megkönnyítette a lefele futó katonák ellentámadását.

21 A német - hivatalos nevén porosz, illetve új porosz - elképzelések az erődök alaprajzában a sokszögletű (poligonális) formákat helyezték előtérbe, s kicsiny, az árkokban