Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEK A 2002. ÉVI HELYSZÍNI MŰEMLÉKI KUTATÁSAIRÓL (Összeállította: Juan Cabello) - Kecskemét, Szent Miklós-templom. Szondázó restaurátori kutatás (Répássy Viktor)
feltárásnál az egykor megörökített képeknek már csak cca. X A részét találták meg, és azt is dilettáns módon átfestették. Közülük a legnagyobb kár a trónoló Szűz Mária előtt hódoló Szent Lászlót ábrázoló freskót érte, amelyről sajnos Schultz sem készített rajzot. Lángi József KECSKEMÉT, SZENT MIKLÓS-TEMPLOM. SZONDÁZÓ RESTAURÁTORI KUTATÁS A középkori eredetű, ám a késő barokkban (a középkori alapfalak felhasználásával) újjáépített kecskeméti volt ferences templom hajó- és a szentélyfalainak 18. század végét követő kifestéseinek állapotát mértem fel, illetve készítésük idejét határoztam meg. A templom barokk kori átalakítása után, az először megjelenő kifestést, igen kevés helyen és pusztán nyomokban lehetett ez idáig felfedezni, mivel a templom csaknem valamennyi részét az 191 l-ben történt földrengés után újravakolták. A késő barokk kori meszelést jelentős mértékben az orgonakarzatot tartó pillérek lábazati profilján lehetett megtalálni. Az 191 l-es földrengést követően, a mennyezet újraboltozásának kivételével, az igazán nagyszabású festési munkálatok 1933-ban történtek a templomban, melynek freskófestészeti programját Fundschler Móric készítette. A főoltár és a két mellékoltár építményének és oszlopainak márványberakásai is ekkor készültek, ezek közvetlenül a ma látható kifestés alatt találhatók. A falszondák bizonyítéka szerint jó állapotban vannak, ezért javasolható föltárásuk és restaurálásuk. Mivel az oltárok a templombelső meghatározó és hangsúlyos pontjain helyezkednek el, emelnék a késő barokk tér higgadt eleganciáját. Az egész templomban, majdnem mindenhol egyrétegű a vakolat, mivel az 1968 végén elkezdett és 1970-re befejezett újabb kifestés alkalmával, a 30-as évekbeli freskó együttes képciklusait szinte teljes egészében eltávolították. Az erre a kifestési periKecskemét, Szent Miklós-templom. A belső tér Fundschler Móric 1933-as falképeivel. Archív felvétel. Entz Géza - Genthon István - Szappanps Jenő: Kecskemét. Budapest, 1961. 147. 90. kép.