Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEK A 2002. ÉVI HELYSZÍNI MŰEMLÉKI KUTATÁSAIRÓL (Összeállította: Juan Cabello) - Jászapáti, római katolikus templom. Déli kereszthajó, a mennyezeti falkép kutatása és restaurálása (Bóna István)
A munkálatok során - egy ötletem alapján - először alkalmaztunk egy olyan szigetelési eljárást, amellyel megoldhatóvá válik a teljes fugazárás. Az eljárás lényege az, hogy a fertőrákosi puhamészkő elemekbe, az illesztési síkokon vágott hornyokba ólomszalagot helyeztünk be utólagos fugázással. Könnyen belátható, hogy ez a fugazárási mód minden eddig ismert rugalmas fugaszigetelésnél biztonságosabb, mert lezárja a víz bejutásának az útját. Osgyányi Vilmos JÁSZAPÁTI, RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM. A DÉLI KERESZTHAJÓ MENNYEZETI FALKÉPEINEK KUTATÁSA ÉS RESTAURÁLÁSA A jászapáti római katolikus plébániatemplom az egri egyházmegye második legnagyobb temploma. A templomot 1868-ban erős földrengés érte, súlyosan megrongálódott. A helyreállítás után 1872-ben Gross gyöngyösi szobafestő díszítette. Részben erre a festésre került fel 1904-1905-ben a Vágó Pál és Szirmai Antal által készített belső díszítés. Az oldalfalak ornamentikáját - műemléki engedéllyel - 1985-ben elpusztították. A szinte teljesen kötésüket vesztett legújabb kori szekkók restaurálásának nincsenek még általánosan elterjedt, kipróbált módszerei. Az általunk használt anyagok, metódusok még pár évtizede is ismeretlenek voltak. A fixálás általunk használt módszereit a pesterzsébeti templomban és a Nemzeti Múzeumban végzett munkáink során dolgoztuk ki hosszú évek alatt, de a módszerek kiválasztásához a nemzetközi tapasztalatokat is felhasználtuk. A kutatás során az alábbi vizsgálatokat végeztük el: - Digitális infra-kamerás vizsgálat. - Több funkciós festményvizsgáló berendezéssel való vizsgálat. Ez a készülék négy infra, három monokróm, egy UV csatornán képes vizsgálni. Egyes esetekben lumineszcenc vizsgálatok is végezhetők vele. - Színes UV-lumineszcens fotózás. További károsodások kimutatására, feltérképezésére. Jászapáti, római katolikus templom. A déli kereszthajó mennyezetén lévő, 1904-1905-ben készült falkép a restaurálás után. Fotó: Bóna István, 2002.