Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEK A 2002. ÉVI HELYSZÍNI MŰEMLÉKI KUTATÁSAIRÓL (Összeállította: Juan Cabello) - Székesfehérvár, Szűz Mária-prépostság temploma. A déli oldalon feltárt kápolna (Biczó Piroska - Buzás Gergely - Szabó Zoltán)

Ennek az északi falszakasznak az épületbelső felőli síkja rendezett, sima felület, míg ugyanez a jelenség a fal külső oldalán nem érzékelhető. A két falsík különbözőségéből következik, hogy az alapfal építését megelőzően a kápolnabelsőből a tervezett járószint alatt megközelítően 1,7 m mélységig kitermelték a földet, amint erről még a későbbiekben szó lesz. Az alapszakaszt déli harmadában kívülről csaknem négyzetes alaprajzú falpillér tagolja. Annak ellenére, hogy a támpillér 1994. évi feltárásakor bekötő kősorokat nem találtunk, nyomós indok nem merült fel a két falrész egykorúsága ellen. (Ellenkező vélemény Szabó 2004. 65.) Az épületrész déli falának alapozása két korábbi szerkezeti elem közé, a már említett, támívalapként értelmezett faltömb és egy további, hasonló rendeltetésű fal közé épült be, az alapozás nyugati vége a támívalapozás kissé szélesebb alapozására ráfed. A fallal kapcsolatban lényegesnek tűnik az a megfigyelés, miszerint az alapozás még azt megelőzően készült, hogy a kápolnából a járószint alatti területről a földet kitermelték volna. Megfontolandó, hogy ez a tény mennyiben értékelhető bizonyítékként a fal lényegesen korábbi, 12. századi keltezéséhez. (Szabó 2004. 62.) A falat délről tagoló támpillérrel kapcsolatban felmerült, hogy nem együtt épült a fallal (Szabó 2004. 66.) A falszakasz tüzetes vizsgálata azonban ezt véleményem szerint nem támasztja alá, és a fal nagy mélységig visszabontott keresztmetszetében sem fedezhető fel átépítésre utaló jelenség. A kápolna nyugati fala a keleti falhoz hasonlóan, és amint ez a déli fal helyzetéből is kiderülhetett, két különböző korú szakaszból tevődött össze. Alapozásával a kerengőfal két oldalára épült, az alapozási szint fölött pedig a visszabontott kerengőfal fölött átfutó támív alkotta déli felét, míg északi, a templom déli faláig terjedő részére a támív végén habarcslenyomatok utalnak. A teljesen elpusztított falból Kralovánszky Alánhoz hasonlóan 2002-ben is alapárkának keleti szélét sikerült meghatározni. A támívmaradvány alapozásában és felmenő részét tekintve is meglehetősen egységes, a felmerült átépítések kérdésének tisztázása a jövő feladata. (Szabó 2004. 63.) Mint a bevezető sorokból kiderült, a kápolna északi felét 2,5 m szélességben Kralovánszky Alán tárta fel 1992-ben. Ennek a területnek újbóli vizsgálatára 2002-ben nem került sor, így a templomfalhoz derékszögben csatlakozó falak újbóli kutatására sem, amelyekből Szabó Zoltán sírépítmények létére következtetett. (Szabó 2004. 60.) A templom déli fala azonban, lényegesen rosszabb állapotban, mint 1992-ben, az ásatási terület mellett megtekinthető volt. A falat legkésőbb a kápolnaépítéskor visszabontották, erre az 1992. évi feltáráskor a felszínén több felületen dokumentált, azóta jórészt elveszett, falegyenként használt téglák utalnak. Ali. századi, 1 m-es felmenő falszélességet északról és délről is falköpenyezések szélesítik. Ezeknek a kápolna létesítéséhez való időrendi viszonya vitatott. Szabó Zoltán feltételezi, hogy a kváderek alatti falköpenyezések már egy korábbi nyíláshoz tartozhattak. (Szabó 2004. 60, 65.) A kérdés azonban rendkívül összetett, eldöntésében esetleg a temetkezések és újkori bolygatások miatt csak helyenként megmaradt és zömmel korábbi ásatásokon megfigyelt járószintviszonyok sikeres elemzése segíthet. A falak keltezési nehézségei is a rétegek erőteljes elpusztulásából adódnak, ezt a kápolnabelsőben végzett feltárás különösen jól érzékelteti. A padozat szintjére csak az