Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEK A 2002. ÉVI HELYSZÍNI MŰEMLÉKI KUTATÁSAIRÓL (Összeállította: Juan Cabello) - Székesfehérvár, Szűz Mária-prépostság temploma. A déli oldalon feltárt kápolna (Biczó Piroska - Buzás Gergely - Szabó Zoltán)

SZÉKESFEHÉRVÁR, SZŰZ MÁRIAPRÉPOSTSÁG TEMPLOMA. A DÉLI OLDALON FELTÁRT KÁPOLNA A templom déli oldalán a főhajó és a déli mellékhajó közötti támrendszer megmaradt három keleti pillére közül az első pillér vonalában 1992-ben Kralovánszky Alán ásatásán előkerült széles fal és a harmadik pillérnek megfelelő szakaszon dokumentált, alapárokként értelmezett mély beásás csaknem nyilvánvalóvá tette, hogy a templom déli oldalán az említett pillérek által meghatározott szakaszon egy, a templomhoz kapcsolt épületrész - nagy valószínűséggel kápolna - emelkedett. (A feltételezést tovább erősítette egy 1994. évi kisebb szonda.) Már Kralovánszky Alán ásatásán több, rendkívül töredékes gótikus faragványtöredék került elő (kisépítészeti alkotáshoz tartozó architektonikus elemek, levéldíszek), amelyeknek száma 1998-99-ben a védőtető építéséhez kapcsolódó mentőásatáson jelentősen gyarapodott. A 2000-ben rendezett, a prépostsági templom újabb kutatási eredményeit bemutató kiállításon Búzás Gergely e töredékek jelentős részét az első és második pillér között Kralovánszky Alán feltárásai és Szabó Zoltán alapos elemzése során azonosított Szent Imre-sír fölötti építményhez sorolta. A 2002-ben végzett feltárás változást hozott a faragványok megítélésében. Az ásatás kezdetekor már ismertek voltak az épületrész teljes egészében ugyan nem feltárt, rendkívül vastag (2,2-2,4 m) határolófalai, ezek időrendjének meghatározásától és az épületbelső feltárásától lehetett újdonságot várni. A 2002-ben feltárt téglasírokból előkerült vörösmárvány faragványtöredékek egyértelművé tették, hogy az épületrész Nagy Lajos temetkezési kápolnája, a forrásokból ismert Szent Katalin-kápolna. Bonfini eddig nem kellő mértékben figyelembe vett sorai úgy tűnik, végre valós értelmet nyertek: „... in Lodovici ediculam, que ad dextram est,". (Decades III. I.) A kápolna sajnálatos módon csak alapozási szintben megmaradt határolófalainak korát és elsődleges szerepüket - mielőtt még beépültek volna a kápolnába - eltérően határozták meg az azóta megjelent tanulmányok, egyben kísérlet történt az alapokon emelkedő épület rekonstruálására is. (Biczó Piroska, Búzás Gergely, Szabó Zoltán tanulmányai a „Magyar királyi és főrendi síremlékek" című kötetben, Urbis kiadó, Budapest, 2004.; a szarkofágtöredékeket ugyanebben a kötetben Lővei Pál munkája értékeli.) Az épületrész a templom déli oldalát végigkísérő, két végén déli irányban megtörő, a prépostsági épületek kolostor jellegű elrendezésére utaló folyosó keleti végében épült meg. A kápolna alapfalai nem épültek egymással kötésben, ennek oka, hogy egy részük még bizonyosan a kápolna építését megelőzően készült. így a kerengőfal kisebb szakaszai is beépültek a kápolnafalakba, míg 9 m hosszúságban a kápolna déli falát hordozó alapfal építésekor elbontották. Az alapfalak jellegzetességeit, keltezési problémáikat, valamint a felmenő falak meghatározásának és ezzel összefüggésben a rekonstrukciós elképzelések nehézségeit az alábbiakban vázoljuk. A kápolna - alapfalak szintjén mérhető - belső méreteinek meghatározása is keltezési nehézségekből fakad. Míg az épületrész kelet-nyugati hosszúsága 9,3-9,4 m, addig szélességének meghatározásában 65-70 cm különbség mutatkozik, attól függően, hogy a kápolna északi határát képező déli templomfal mellé épült, még 1992-ben feltárt köpeny-