Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)

MŰHELY - Entz Géza: Javaslat a Dehio rendszerű műemléki topográfiai kézikönyv programjának bevezetésére

Bizottsága. Mégis jó száz évvel az első,

14 e felismerést rögzítő dokumentum megjelenése után Fülep Lajos a hazai korszerű topográfiai kutatások kései megindulását jelző Sopron és környéke műemlékei című kötet előszavában azt kellett megállapítsa, hogy „nálunk a topográfiának idejére nagy, termésére ösztövér múltja van".

13 Az azóta eltelt fél évszázad minden tiszteletreméltó, szakmailag mégoly magas színvonalú eredménye és erőfeszítése ellenére nem sokat változtatott e sommás megállapítás érvényességén. A viszonyítási alap természetesen az elvégzendő feladat egésze, azaz a topográfiai regisztrálás szempontjából szóba jöhető teljes emlékanyag egységes szempontok szerinti feldolgozása, a dokumentáció szakgyűjteménybe való elhelyezése, a megfelelő adatbázis létrehozása, az eredmények könyvsorozat(ok)ban - és ma már más egyéb formákban is lehetséges - közzététele. Itt jegyzem meg, hogy mindez 1918 óta a magyar kutatás számára extraterritoriális feladatokat és más országok szakmai intézményeivel való együttműködést is előír, egyébként sok tekintetben hasonlóan a számunkra módszertanilag is irányadó német szaktudomány helyzetéhez. A szóban forgó feladat egészét területi dimenzióban az országterület, tartalmi vonatkozásban pedig a művészettörténeti érdeklődés illetve a legtágabb értelemben vett műemléki értékvédelem, a mindenkori műemlékfogalom szempontjából szóba jöhető ingatlanemlékek, illetve a hozzájuk történetileg kapcsolódó ingóságok összessége alkothatja. Az (mű)emlék fogalmának filozófiai és (művészet)történeti megvitatásába természetesen most nem mehetünk bele, azonban témánk összefüggésében jelezni kell azt a szakmai konszenzust evező álláspontot, hogy a korszerű emlékfelfogás mind az eddigi magyar topográfiai munkák többségénél figyelembe vett kronológiai felsőhatár, mind pedig műfaji spektrum szempontjából a vizsgálandó objektumok körének lényegi kiterjesztését követeli meg. Tömören fogalmazva: a korszerű topográfia címszavait nem a műemlékjegyzék tételei kell, hogy adják, hanem a felveendő objektumok körének meghatározásánál, az egyébként elkerülhetetlen válogatás és tipizálás alapját ma már a riegli értelemben vett műemléki értékeknek a topográfiai regisztrálás idején fellelhető elméleti teljességén túl figyelembe kell venni az együttesek, a nagyvárosok és a kulturtáj kategóriáit is. Csak így képzelhető el, hogy az inventarizációs tevékenység mind a tudományos kérdésfeltevések, mind pedig a műemléki értékvédelem szempontjából lényegi új eredményekhez vezessen el. Mivel, ahogy a német szakirodalomban ebben az összefüggésben gyakran idézett Theodor C. Müller írja: „az inventarizáció korántsem csupán a tárgyát képező objektumok leltárszerű felsorolását jelenti, feladata szerint ugyanis „nem a mai összefüggéstelenség az, amit leírni érdemes, hanem az eredeti összefüggés."

16 Mai épített környezetünknek és tartozékainak valamint a hozzá kapcsolódó kultúrtájnak a történeti rétegeit kell tehát dokumentálni és érzékelhetővé tenni, hogy aztán a topográfiát felhasználó számos tudományág és szakterület a maga kérdésfeltevései szempontjából szilárd alapokra támaszkodhasson. Ha most e tekintetben a magyar tudományosságnak az elmúlt jó másfél évszázad során elért eredményeire tekintünk, csupán a legfontosabb mozzanatokat kiemelve és egy mondatba sűrítve a következőt állapíthatjuk meg.