Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)

VITA - Rostás Tibor: A műemlékvédelem a magyar millenniumban

ja a maradványokat. Először is az acélszerkezetet és a sétautat tartó vasbeton pilléreket a déli mellékhajó és támpillérei, illetve a délnyugati torony falmaradványaira terhelték, és ahol azok a teher viselésére alkalmatlannak bizonyultak, ott (szétfúrva azokat) beléjük alapoztak, vagy egyszerűen elbontották őket.

9 (6., 8. ábra) Megengedhetetlen, hogy műemlékvédelem címén jelentős szakaszokon pusztítsák el a védendő objektum középkori falazatait. Másodszor, a beton szilárdabb, keményebb a környezetében lévő falazatoknál, így a nedvesség azokat kezdi ki, továbbá a cement nátrium és káliumtartalma a víz hatására kisózódást okoz bennük. Ezért a beton közelében az eredeti falmaradványok néhány évtized alatt tönkremennek. Az anyagot annak ellenére alkalmazták, hogy a folyamat kémiája közismert, a korábbi beton kiegészítések „eredménye" pedig több helyen tanulmányozható,

10 és annak ellenére is, hogy a geológiai és geofizikai kőzetvizsgálatok során javaslat született például még a konzerválás során használható, a bazilika kőanyagának megfelelő habarcs összetételére is. Az eddigieket kiegészíti, hogy a kivitelezői felvonulás a területre (értsd: munkagépekkel) az előtt indult meg, hogy a régészeti munka befejeződött volna, továbbá az építkezés kutatatlan helyeket olyan mértékben érintett, hogy azok információértéke a tudomány számára egyszer s mindenkorra elveszett.

11 Arról, hogy ez miként történt, és hogyan gondolkodik a tervező a régészeti tevékenységről, arról ő maga tájékoztat egy, a munkálatok közbeni helyzetelemzésben: „Gondot okozott, hogy a kivitelezéssel párhuzamosan kellett régészeti feltárást is végezni és pontosítani az új szerkezetek helyét, igazítását 4. Székesfehérvár, Szűz Mária prépostsági templom. Helyszínrajz Oltai Péter tervével. Magyar Múzeumok VII. 2001/1. 11.