Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEK A 2001. ÉVI HELYSZÍNI MŰEMLÉKI KUTATÁSAIRÓL (Összeállította: Juan Cabello) - Nyírkarász, Árpád-kori vár (Juan Cabello)

formáját a topográfiai viszonyok határozták meg. Szerkezetét tekintve az úgynevezett „motte" típusú várak közé soroljuk Karászt. Nem kétséges, hogy a kettős árokkal és (tapasztott) kerítésekkel erősített, sáncokkal védett „kisméretű" vár építését gondos tervezés előzhette meg, melynek során meszszemenően figyelembe vették a dombhát adottságait. A plató, az övezőárok és a külső sánc kijelölése után indulhatott meg az építkezés. A várdomb platóját - az övezőárokból kitermelt földdel való (amúgy fáradságos) magasítás helyett - a peremen kialakított árokkal és kerítéssel magasított keskeny sánccal erősítették meg, amely vitathatatlanul az építtetők racionalitásáról tanúskodik. A várdombot övező 5-6 m széles és 5,5 m mély várárok, valamint a szintén kerítéssel erősített (külső) sánc feltehetően már kellő védelmet biztosított tulajdonosának. A vár belsejében épületre utaló nyomokat nem fedeztünk fel. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy eredetileg sem állhatott rajta - legalábbis maradandó anyagból felhúzott - lakóépület. Az ásatás során igen kevés leletanyag került elő, melynek döntő többségét a konyhai használati edények oldal- és peremtöredékei teszik ki. Megállapíthatjuk, hogy a kerámia homokkal- és apró kavicsokkal történt soványítása, valamint az aránylag vékonyan, kézi korongon felhúzott, nagyjából egyenletesnek mondható fala, a külső és belső oldalak gondos - a hurka technika nyomait eltüntetni hívatott - besimítás, a testen húzódó bekarcolt, körbefutó vonal, csiga- és hullámvonal díszítés, valamint a peremek, többségében tagolt kiképzése, az edények készítését a 13. századra, annak is inkább második felére helyezi. Ugyanakkor a barna anyagú, vékony falú, gyengén, ám mégis szabályosan bordázott oldalú darab, amelyre a sánc külső oldalának pusztulási rétegében bukkantunk rá, valamint a várárok legaljáról, a bemosódott - paticcsal kevert - agyagos, vékony iszapos rétegből előkerült sárgásfehér anyagú, szintén vékony falú csészéhez tartozó perem kidolgozása az előzőekkel összevetve sokkal egyenletesebbnek mondható, készítésüket inkább már a 14. századra helyezzük. A Drugh fia Sándor által megszerzett - a család tagjainak további felemelkedésének lehetőségét hordozó - birtokokkal utódai igencsak rosszul sáfárkodtak. A báni címet viselő Sándor nevű fia Borsa Beke familiárisa, mellesleg 1308 és 1310 között szabolcsi alispánja volt, aki a Borsák támogatását kihasználva többször is hatalmaskodott szomszédaival. Fiai, Miklós és László ugyanolyan, a környékbeli birtokosokkal állandóan civakodó és pereskedő emberek lehettek, mint apjuk volt. 1317-ben I. Károly megtörte a Borsák tiszántúli hatalmát. Ez az esemény - eleddig a Borsák oltalmát élvező - Karászi család szabolcsi birtoklására nézve katasztrofális következményekkel járt. Egymás után vesztik el szabolcsi birtokaikat, mely folyamat Karász 1328. évi elvesztésével teljesedik ki. Szabolcs megyei birtoklásuk véglegesen lezárult, amikor még 1339 előtt László fiai (Sándor és János) már mint Edelényiek adták el berceli birtokukat. (A 14. század közepén történt kihalásukig a család tulajdonában maradtak a Szatmár és Borsod megyei birtokok.) Mindezek alapján, amit eddig elmondtunk, úgy véljük, hogy a várat a 13. század végén, de inkább valamikor a 14. század első negyedében hagyták el. Erőszakos rom-