Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEK A 2001. ÉVI HELYSZÍNI MŰEMLÉKI KUTATÁSAIRÓL (Összeállította: Juan Cabello) - Miskolc, Rákóczi utca 13. (Feld István)

Miskolc, Rákóczi utca 12. Az épület utcai homlokzata a feltárt korábbi nyílásokkal. Rajz: Feld István ­Arnóti Zsuzsa, 2002. növekvő számban Miskolcra érkező s a városban kereskedelmi lerakatokat létesítő görög kereskedőknek köszönhető. Erre utal nem hivatalos elnevezése is - a 19. század végéig Görög utcának nevezték - azaz ez a városrész volt tekinthető e népesség kedvelt lakóhelyének. Az általunk vizsgált házra és tulajdonosára vonatkozó legkorábbi adatok az 1817. évi népszámlásból ismertek. Az ehhez készült térképen a telek a 671. számot kapta. Ezen sajnos csupán a telekhatárokat tüntették fel, melyek a maihoz hasonló kiosztást mutatnak. Telkünk a Szinva-parton álló ispotály telkétől számított harmadik, észak felé jócskán továbbnyúló, keskeny, hosszú területtel azonosítható. Tulajdonosa ekkor N. Johannes Pilta, azaz Pilta János volt. A foglalkozásukat tekint­ve bor- és pálinkakereskedő Pilták a 18. század második felében érkeztek Miskolcra. Az 1785-ben meghalt Pilta Demeter két fia, Mihály és János már itt alapított családot. Adataink szerint Pilta Mihály a Széchenyi utca 21. számú, ma már nem létező házban lakott, ahol a család bolttal is rendelkezett. Öccse, János, a mai Rákóczi utca 13. alatti, ekkor 438 négyszögöles telekkel ekkor az Avasalja második legnagyobb ingatlanját bir­tokolta. A Pilta-testvérek jelentős szerepet játszottak a város és egyháza történetében. Mihály 1827-ben, János 1831-ben hunyt el, emléktáblájuk illetve sírkövük megmaradt a templomkertben. János fiai, János és Demeter mellett ismerjük még az 1811-ben szüle­tett Athanázt és az 1812-ben született Máriát is. 1868-ban még ifj. Pilta Miklós, az 1817­ben említett János unokaöccse volt a Borsodmegyei Gazdasági Egyesület első alelnöke, de azután a család a század második felében kihalt. Időközben a Rákóczi utcai ház tulajdonosai is megváltoztak, azt azonban köze­lebbről nem tudjuk, hogyan s mikor jutott az épület az 1843-ban született Bay Barnabás földbirtokos kezére - feltehetően megvásárolta a már gazdasági hatalmukat veszített görögöktől. 1880-ban már Bay lakta családjával és kiszolgáló személyzetével. A 13 fő között három cseléd, kocsis és háztartási vezető is volt. Bay 1897-ben lett a Borsodmegyei Gazdasági Egyesület második elnöke, majd 1909-ben már az Osztrák-Magyar Bank

Next

/
Thumbnails
Contents