Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEK A 2001. ÉVI HELYSZÍNI MŰEMLÉKI KUTATÁSAIRÓL (Összeállította: Juan Cabello) - Keszthely, Kossuth Lajos utca 30. (Bozóki Lajos)

Keszthely, Kossuth Lajos utca 30. A klasszicista eredetű lakóház hátsó udvari szakasza és a derékszögben hozzáépült, keleti szárny. Fotó: Bozóki Lajos, 2000. déli oldalon egy ablakot nyitottak, hogy az udvarról is némi fény jöjjön be a helyiségbe. A déli falon egy elfalazott falfülke került elő a vakolat alól. A traktus kutatott helyisége­inek (1, 2, 4) keleti falán az első periódus átboltozott ablaknyílásai maradtak meg. Úgy tűnik a keleti traktus boltozott helyiségei eredetileg szabadon álló épületet alkottak, ezt nemcsak a már említett nyugati ajtóáthelyezés igazolja, hanem az északi fal elválása is az 1. és 5. számú helyiség (konyha) csatlakozásánál. Ebből következik, hogy eredetileg a keleti traktus épült meg valószínűleg a 19. század elején vagy első felében, amelyhez nyugat felől nem sokkal később hozzátoldották a szabadkéményes konyhát tartalmazó helyiségeket. A 4. számú helyiség is csehsüveg boltozattal fedett, a déli falon átboltozott falfülke van. Az 5-6. számú helyiség eredetileg egy tér volt. A beépült tégla válaszfalak utólago­sak, a nyílásokat gerendák hidalják át, miként a 2. számú helyiség utólagosan kialakí­tott ajtaját is. A 7. számú helyiség - eredetileg szabadkéményes konyha - két boltozott helyiségét téglából falazott, szegmensíves nyílással megnyitott harántfal osztja két részre. A nyí­lást utóbb beszűkítették. A tüzelőtér dongaboltozattal fedett, mely a lebontott álmeny­nyezet fölött került napvilágra. A kéménynyílás a délkeleti sarokban van, a konyharészt csehsüveg boltozat fedi. Ennek emeletén csak korlátozott mértékben sikerült falkutatást végezni, annyi azonban kiderült, hogy a földszinttel ellentétben téglából épült, de a téglaméret (30 x 15

Next

/
Thumbnails
Contents