Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

SZEMLE - A Livraisons d’historie de l’architecture című új francia építészettörténeti folyóirat (1-3/2001) (Granasztói Olga)

Restaurálni a francia művészet remekműveit A programtörvény bevezetőjéből a törvény célját illetően a következő gondolatot érdemes kiemelni: „El kell tüntetni az idők nyomát, vissza kell állítani eredeti állapotát azoknak az együtteseknek, amelyeket a rossz ízlés csúfított el, és meg kell indítani az alapos helyreállításokat." Amint ebből is látszik, már kezdetben felmerült, hogy nagy és költséges munkálatokra kell számítani. Az intézkedés jól illeszkedik a Malraux által megfogalmazott cselekvési programba: az 1959. július 24-én kelt rendelet „az emberiség, és elsősorban Franciaország legkiemelkedőbb művei"-t helyezi előtérbe, azzal a céllal, hogy eredeti állapotukban és teljes pompájukban adhassák át őket a közönségnek. Ennek szellemében kezdődik meg a Louvre és a Musée des Arts décoratifs raktáraiban őrzött királyi gyűjtemények maradványainak visszaszállítása Fontainebleau-ba és Versailles-ba. A műtárgyvásárlási keretet jelentősen megnövelték, s ezáltal lehetségessé vált, hogy olyan tárgyakat is megvásároljanak, amelyek még a francia forradalom előtt díszítették a kastélyokat. A rekonstrukció azonban hamar purista helyreállításhoz vezetett, amint azt Fontainebleau példája bizonyítja a legjobban. A Rogatien de Cidrac vezette munkálatok célja a reneszánsz épület eredeti állapotának visszaállítása volt. Az I. Ferenc idejéből származó nagyterem esetében azonban a visszatérés az egykori állapothoz a 19. századi átalakítások kárára történt. A Júliusi monarchia és a Második császárság idején restaurált freskókat megszabadították az átfestésektől. Az ablaknyílásokba Orest Binebaum gyümölcsfüzéreket festett, lemásolva az écouen-i kastélyban lévőket. Az eredeti 16. századi állapot feltárása érdekében a mennyezetet lejjebb hozták, és az 1846-ban Klagmann díszítőművésztől rendelt papírmasé frízt is leszedték. A miniszter lelkesedett az épület belsejének újjászületéséért, és büszkévé tette, hogy egyike volt az elsőknek, akik felvetették ennek lehetőségét. A restaurátorok munkájának szemléjére Balthust kérte fel. A bálterem esetében szintén hasonló eljáráshoz folyamodtak, ott azonban a festések rossz állapota miatt sok helyen meg kellett tartani Jean Alaux III. Napóleon idejéből származó beavatkozásait. A faburkolatot a múzeumban őrzött minta alapján faragták ki. A kandalló borítását tartó, szatírt ábrázoló szobrokat hosszú vándorút után Rómából hozatták vissza. Az Etampes hercegnő szobájába érkező, Gabriel tervezte lépcsőház végében pedig a stukkókészítő Paul Ledeur levetkőztette azokat a Primaticcio által festett nimfákat, amelyeket egykor Maria Lesczinska egy szemérmes fátyollal lefedetett. A nagyteremben és a bálteremben elvégzett munkákat a művészettörténészek elég jól fogadták. Cidrac, az építész további tervei azonban komoly nyugtalanságot váltottak ki, amikor már az egész kastélyra ki akarta terjeszteni módszerét. Az egységes stílus megőrzésére meglepő javaslatok kerültek elő a felújítást felügyelő bizottság szemléje során. Charles Terrasse műemlékfelügyelő egyike volt azoknak, akik az elsők között nyilvánítottak ellenvéleményt. Ő már 1963-ban tiltakozott az I. Ferenc szalon kandallójának átalakítása miatt. A Lajos Fülöp korából származó gipszborítású, Sèvres-i porcelánnal díszített kandalló nem tetszett az építésznek, aki ezen is az eredeti állapotot akarta visszaállítani. A felügyelő szerint azonban ez a helyreállítás egyrészt bizonytalan ki-