Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

SZEMLE - Csipkerózsika kastélya. Koppány Tibor: A középkori Magyarország kastélyai (Simon Zoltán)

SZEMLE 207 CSIPKERÓZSIKA KASTÉLYA Koppány Tibor: A középkori Magyarország kastélyai. Művészettörténeti Füzetek, 26. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999. Nem tudom, vajon fütyörészve lépett-e be Koppány Tibor harminc esztendővel ezelőtt abba a sűrű, szövevényes és sötét erdőbe, melynek mélyén középkori történelmünk Csipkerózsikája alussza álmát. Ha kezdetben nem fütyörészett volna, akkor alighanem hamarosan szüksége lett az önbátorításnak eme formájára, hiszen a rengetegnek azon az egyik legtövisesebb szegletén próbálkozott, melyet a középkori kastélyépítészet problematikája jelent. Ezt a szegletet ugyan már korábbi „királyfiak" is észrevették, belevágni azonban nemigen mertek, csupán messziről méregették, kerülgették a kérdést, nevezetesen azt, hogy mit is takart a magyarországi középkori latinságban all. század végétől adatolható, „castellum" néven emlegetett, az újkori terminológiában „kastély"ként fordított épületforma? Hogy a kérdés korántsem elbagatellizálható, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy tisztázása révén olyan fontos alapprobléma megoldásához juthatunk közelebb, mint az, hogy mikor, hol, és milyen körülmények között lakott a középkori Magyarország társadalmának szignifikáns eleme: a nemesség? Persze ez a megfogalmazás így nagyon leegyszerűsített, hiszen a nemesi rend tagjai - társadalmi súlyuk, anyagi lehetőségeik révén - maguk is különbözőek voltak, s ezáltal lakóhelyeik is nyilván különböztek egymástól a fentiek, illetve az adott kor függvényében. A szerző már az első fejezetet alkotó bevezetésben felhívja a figyelmet arra, hogy a magyarországi középkori kastélyok közül egyetlen egy sem maradt fenn eredeti formájában, s régészeti-műemléki kutatás is csak néhány esetben történt. Tüstént hozzáfűzhetjük ehhez azt is, hogy köztudomású: az egykor volt középkori írott forrásoknak -, melyek többek között erről az épülettípusról is beszéltek-beszélhettek - csupán töredékei maradtak fenn napjainkig. Még tovább menve: a fennmaradt írott forrásoknak is csak kis hányada megfelelő feldolgozottságú, a kritikai szintű forráskiadványok egyes korszakok esetében egyelőre szinte teljesen hiányoznak. A szerző felfedező útjában álló első töviseket a terminológiai nehézségek jelentették, melyekkel a kötet második fejezete foglalkozik. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a középkorban különféle épületeket illettek a castellum szóval. Ezek egy része kifejezetten katonai céllal (például határvédelem, ostrom) emelt építmény, míg más részük nemesi (vagy egyházi) birtokokon álló, legtöbbször nemesi lakóhelyként, vagy birtokigazgatási központként használt, bizonyos módon erődített épület volt. Fontos megállapítás, hogy eredendően magát az erődítést, a védelmi övet nevezték castellumnak. A castellumok tehát „építészeti megjelenésükben várakra emlékeztető, azoknál azonban kisebb méretű és ebből kifolyólag gyengébben is erődített" épületek voltak. Koppány Tibor a tisztán katonai céllal emelt castellumokkal nem foglalkozik, célja a középkori nemesi lakóhelyek vizsgálata. Bonyolítja a helyzetet,