Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

VITA - Daragó László: 20. századi építészeti gondolatok a visegrádi királyi palota helyreállításának történetében

építészetben még inkább középkori elvek szerint tájékozódó építőmester az átplántált reneszánsz elemet (balusztrád) egy kissé furcsa (bizonytalan, útkereső) módon illeszti az épületbe. Közben kihasználja, hogy nívós kőfaragó mester is közreműködik az egyes részletek kialakításában. (A törpepillérek és a Herkules-kút mesterségbeli tudás dolgában, minőségi szempontból rokoníthatók. Ugyanakkor ezekkel semmiképpen nem egyeztethető össze a kőorsók sokszor centiméteres nagyságrendű pontatlansága és durvasága.) Mátyás király abból volt kénytelen főzni, amije volt neki, még akkor is, ha ez a mi elvárásainknak nem felel meg. Marosi Ernő - hitelesség ügyben - vallott kendőzetlen, személyes véleményét Búzás Gergelynek szánt viszontválaszából ismerhetjük meg.

33 Bevallom „enyhe érzelmi reakcióival" íródott öt pontja a pejoratív értelemben használt posztmodemség „élményrom"-ját látja Visegrádban, mely az „élményfürdők és látványpékségek híveinek" készült. Az érzelmi reakciót, mint szubjektív állásfoglalást tiszteletben tartom, mivel azonban semmilyen indoklás nem áll mögötte, elfogadásához a tekintélyelven túl más érv nem áll rendelkezésre. Magamat tekintélytisztelő embernek tartom, ezért kettőjük vitája a „forrás" fogalma körül, töprengésre sarkallott. Elfogadom, hogy a bölcsészek a romokat forrásnak tekintik a régészeti és művészettörténeti kutatásokhoz. A romok ilyen egyoldalú besorolását azonban nem tudom magamévá tenni. Forrás is, de nem csak az. Én addig tartom forrásnak, ameddig a kinyerhető információ régészeti módszerekkel, felméréssel, in situ épületkutatással megtörténik. Ha a leletek dokumentálása, katalogizálása és publikálása megtörtént, vajon mit várunk még tőle, mint forrás? Egyszer csak a kövek beszélni kezdenek, vagy sarjadzással kinövesztik elpusztult részeiket? Sajnos a realitás az, hogy inkább az ellenkezője, a forrásértékű kőanyag pusztulása következik be. S a rom miután minden értékes kövét múzeumba, kőtárba vittünk, egyébként még meglévő ékeitől is megfosztva, talán már csak saját pusztulásának és a megőrző szándékú kutató kezek csonkításának mementója marad. így emellett a forrás mellett szomjan pusztulhat a helyszínre látogató szellemi vándor. Tőle talán nem várható el, hogy a lapidáriumokat és a kutatási jegyzőkönyveket bújja. Periodizációs alaprajzzal vagy elméletileg rekonstruált távlati rajzzal „kiszúrni a szemét" méltatlannak érzem. (Lenézően nyilatkozni róluk pedig eszem ágában sincs.) Ezért hoztam létre az élő műemlék sajátos, kísérleti értelmezését, miszerint tartsuk épületnek a romot, és hitelességének alkotóelemeiből ne száműzzük tereit, felületeit, színeit és más szellemi tartalmait. N. Kósa Judit napilapban megjelent cikke a sajtóorgánumhoz igazodó, tehát dicsérendő módon tájékoztató jellegű, műfajában mértékadó.

34 Benne - igaz, csak néhány mondat erejéig - személyes építészeti véleménye fogalmazódik meg: „Visegrádon rekonstruáltak valamit, ami elpusztult, de a tudomány eszközeivel nagy biztonsággal felidézhető". Sommás és igaz. 2. Tömeg-, tér- és részletképzés A tervezés folyamata időről-időre ellenőrzési ponthoz ér: hatóságok, szakhatóságok, főépítészek és tervtanácsok, mint megannyi szűrő és megannyi vélemény terelgetik a vég-