Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)
MŰHELY - Pintér Farkas – Szakmáry György - Lővei Pál - Tóth Mária - Deményi Attila: „Vörös márvány” faragványok nyersanyaglelőhelyeinek kutatása
lévő crinoidea (tengeri liliom) nyéltagokat, ostracoda (kagylóshéjú rák), gastropoda (csiga) héjtöredékeket, szivacstőket és néhány csiszolatban ammonites (ős-fejlábúak) vázelemeket figyeltünk meg. Gyakori szöveti elemnek mondhatóak a sötétbarna színű mikrosztilolitos varratvonalak is. A vékonycsiszolatos megfigyelések alapján elmondhatjuk, hogy a vizsgált „vörös márvány" műemlékek kőanyaga az Esztergomból származó 13. századi sírkőlap, az ellésmonostori, a szermonostori és a pécsi minta kivételével mindegyik esetben liász korúnak bizonyult. Ez utóbbi művészeti töredékek alapanyaga a középső-jura időszakban keletkezett, amit az eltérő ősmaradvány-tartalom jól mutatott [uralkodó mennyiségű Bositra (= lebegő életmódot folytató apró kagylók héjtöredékei)]. A gerecsei bányaminták szöveti elemei között nagyobb mennyiségben szerepeltek a peloidok, de ezek számos adneti csiszolatban is ugyanúgy megjelentek. Összegezve a petrográfiai vizsgálatok eredményeit megállapíthatjuk, hogy a már korábbiakban említett egyedi vörös mészkő kifejlődések (Schnöll, Scheck) kivételével a gerecsei és adneti kifejlődések egyértelműen sem makroszkóposán, sem ősmaradványtartalmuk alapján nem különíthetőek el egymástól. Eredményes nyersanyaglelőhely-határozást csupán petrográfiai vizsgálatok alapján nem lehetett elvégezni. Stabilizotóp-geokémiai vizsgálatok A vizsgálatainkban szereplő bánya- és műemléki mintákat - márvány műtárgyakon végzett archeometriai vizsgálatok alapján (Craig et al., 1972; Herz et al., 1986; Demény et al., 1997; Müller, 1999 stb.) - stabilizotóp-összetételük alapján próbáltuk meg egymástól elkülöníteni és csoportosítani. A stabilizotóp-geokémia széles körben alkalmazható tudományág, nemcsak a szűk értelemben vett geológia területén, hanem környezetvédelmi, biológiai, egészségügyi és természetesen archeometriai vizsgálatok esetében is. Az izotóp (isos topos) görög elnevezés (=„azonos helyű"), ami kémiai megközelítésből az egyes elemek azonos proton, de eltérő neutronszámú módosulatait jelenti. A természetben ismertek radioaktív izotópok, amelyek instabil szerkezetűek és bizonyos idő elteltével spontán bomlásra képesek, valamint stabil (nem radioaktív) izotópok, amelyek nem bomlanak (a mai technikai fejlettség szintjén nem mérhető a bomlásuk). Az azonos proton- és elektronszám következtében az izotópok töltése semleges marad, azonban a töltéssel nem rendelkező neutronok többlete miatt a tömegszámuk eltérő lesz. Az eltérő tömegszám eredményeképpen jön létre az izotópfrakciónáció jelensége (könnyű izotópok könnyebben reakcióba vihetők, nehéz izotópok erősebb kötéseket létesítenek). Ezeknek a tényezőknek az ismeretében számos, a természetben lejátszódó izotópgeokémiai folyamatra magyarázat adható. Mészkövek és márványok (CaC0 3 ) esetében a C ( 13 C/ 12 C) és az O ( 18 0/ 16 0) izotóparányai alkalmazhatóak a vizsgálatokhoz. A C és O izotópok arányának alakulása egy mészkőben vagy márványban számos természetes tényező függvénye. Ilyen tényezők például annak a tengervíznek a fizikokémiai tulajdonságai, amelyből a kőzet ki-
