Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

TANULMÁNY - Balázsik Tamás: A túronyi református templom

ben Lajkó kőműves a templomon végzett javítási munkáért 805 pengőt kapott. 108 A ma is meglévő harangok 1927-ben készültek. Aruk 2753 pengő és 8 fillér volt. 109 Ugyan­ekkor Varjú bádogosnak a torony festéséért 1120 pengőt fizettek. 110 1928-ban a torony­(szintek?) lepadlózása és a tetőjavítás 16 pengőbe került, az ehhez vásárolt 2 kg szeg pedig 1 pengő 60 fillér volt. 111 1931-ben a templomablakok javításához vett 4 üveglap 3 pengő 60 fillérbe került. Ugyanekkor a „templombástya" meszelésére 3 pengőt, a templomkapu javítására 2 pengő 50 fillért fizettek ki. A templom padlásáról a havat 50 fillérért hányták le. 112 1937-ben a templomtetőjavításáért 100 pengőt fizettek, a temp­lomtetőre a csavar és a pánt pedig 4 pengőbe került. 113 A héjalás egyenes végű, kissé domború hátú cserepekből készült, melyet íves végűekkel javítottak. 114 Noha 1938-ra és 1939-re a templom javítására 50-50 pengőt irányoztak elő, ezekben az években nem költöttek az épületre semmit. Az 1940. évi költségvetésben szintén 50, az 1941. éviben pedig 100 pengőt szántak a templom javítására. 115 A templom a hosszú elhanyagoltság miatt súlyosan károsodott. Nyugati homlokza­ta, talán még a toronyépítés következményeként és a templomtól északnyugatra lévő pince ásása miatt, repedéssel elvált a hosszfalaktól. A délnyugati sarok repedésén lévő újabb vakolatjavítás tanúsága szerint azonban úgy tűnik, a mozgás megállt. A falakon látszó kisebb repedések sem látszanak veszélyesnek. A legutóbbi vakolaton a hajó északkeleti sarkában és az északi ablak alatt, a déli hajófalon a déli kapu felett és a nyu­gati sarka felett, valamint a nyugati ablak alatt és felette, továbbá ettől keletre, fent lát­szott egy-egy határozatlan repedés. A toronysisak bádogozása viszont tönkrement. A nádazott, vakolt mennyezet - feltehetően a cserepezés fogyatkozása miatt - erősen károsodott. A vakolat a külső falfelületeken nagyrészt elpusztult, s belül, a felszívódó nedvességgel kiváló sók által levetett vakolat vonalként jelzi a felszívódás magasságát. A déli kapu tokja és nyílászárója alul elkorhadt. A keleti ablakból hiányzik a középosz­tó, hiányzanak a szárnyai, a többiből viszont csak egy-egy üveglap törött ki. A szószék­korona elvetemedett, a nyugati karzat lépcsőjéből néhány fok hiányzik. A túronyi templom történetének korai szakaszában olyan falusi templomtípust kép­viselt és olyan színvonalon, amely széles körben általánosnak tekinthető. Később, bőví­tése ugyan elkerülhetetlenné vált, a mennyiségi változás azonban erősen konzervatív, ré­gies sajátosságokkal párosult. E beavatkozásnak - melynek következtében ugyanakkor egyedi arculatot nyert a templom - a társadalmi-történelmi ösztönzői az írott források csekély száma miatt ismeretlenek, illetve csak sejthetők. Az épületet a falusi templomok általános arculatára formáló újkori és az azt követő építéstörténet csak még inkább ki­domborítja a templom történetének e hangsúlyos, egyedi sajátosságokban gazdag, kö­zépkori időszakát, amelyet a műemléki helyreállítás is ki kell, hogy domborítson. JEGYZETEK 1 A túronyi református templom épületkutatására a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett Nemzeti Örökségi Program keretében, 2000. július 31. és augusztus 24. között került sor. A helyszíni kutatás jelentősen bővítette a templomra vonatkozó ismereteinket és a történeti for-

Next

/
Thumbnails
Contents