Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

TANULMÁNY - Balázsik Tamás: A túronyi református templom

21. Adorjás, református templom. A szószék és a papszék, 1837. 2000. Fotó: Freivogel Ágota rögzítették a begittelt üveglapokat, ami a vasalatok másodlagos felhasználására is utalhat. Az ajtólapok is a 19. század első felében készülhettek. A templom „kerítésé"-t említő első adat 1816-ból maradt fenn. Az ekkor írott levél szerint a lelkész korábban tűzifa hí­ján kivágta a templom „kerítésében", va­gyis a templomkertben lévő diófákat. 82 A kutatás során egy a szentélytől keletre nyi­tott kutatóárokkal próbáltuk meghatározni egy estleges középkori körítőfal nyomvo­nalát, de sem alapfalat, sem annak kisze­dett árkát nem találtuk. A templomtól dél­re, a partoldalt támasztó falazatra nyitott kutatóárokkal sem lehetett rétegjelensége­ket megfigyelni. Mivel a lelkipásztor sze­rint 1816-ban a templomkerítést el akarták pusztítani, 83 az 1816-os adatokat talán a ma is meglévő, a partoldalt támasztó fala­zatra és annak északi irányú folytatására, valamint egy ezt a templom körül összefo­gó (deszka)kerítésre vonatkoztathatjuk. Noha az 1849-es túronyi ütközetet kö­vetően, június 9-én a horvát határőrség fel­gyújtotta a délvidéki harcokban jelentős szerepet vállaló Batthyány Kázmérnak (1807-1854), a Szemere-kormány minisz­terének üszögi uradalmába 84 tartozó tele­pülést, amelynek során csaknem a falu egésze, mintegy 41 ház, - köztük a paplak, 85 benne az anyakönyvekkel, pro­thocollumokkal, háromszobányi berende­zéssel - elpusztult, a templomot nem érte nagyobb sérülés. 1857-ben újrabádogoz­ták a tornyot, ennek vörösrézzel „kinyo­mott" évszámát a torony nyugati oldalán 22. Túrony, református templom. A középkori déli kapu 1840-es beszűkítése a korabeli ajtószárnnyal. 2000. Fotó: Balázsik Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents