Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)
TANULMÁNY - Balázsik Tamás: A túronyi református templom
17. Túrony, református templom. 2000. A 19. századi párkány részlete. Fotó: Balázsik Tamás csú szalagkeretek 2 cm kiülésűek és 18 cm szélesek voltak. Köténydíszeik a torony nyugati oldalán látható motívumot ismétlik. (18. ábra) Ugyanekkor a belső felületek vakolatát is javíthatták. Talán ekkor készült az a vékony, szürke, meszelt vakolatréteg, amely a pelyvás, középkori vakolatra húzott, agyaggal javított, legalább háromszor meszelt szürkés vakolatra fed rá. A templom 1744-ben készült mennyezetét 1832-ben javították. Az 1886-os vizitációkor 80 leírt, színezett ábrákkal ellátott „koczkadeszkákból" álló mennyezet közepén vörös színű betűkkel a következőt lehetett olvasni: „Ez Az Menynyezet Reparáltatott T Szántó Istvány Prédikátor, Kurátorok Marton János, Balog András, Szarkándy Istvány idejében Július 20án 1832-ik esztendőben Balog József segítség volt." A ma is meglévő, feltehetően 1832-ben készült,jellegzetes, a késő reneszánsz bútorművesség egyik motívumát idéző körvonalú betétmezőkkel díszített szószék és papszék ( 19. ábra) a hasonlóság alapján azonos mestertől, vagy műhelytől származhat, mint a bis18. Túrony, református templom. 2000. A déli homlokzat nyugati ablaka. Fotó: Balázsik Tamás