Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

RÖVID JELENTÉSEK - Az uzsai pálos kolostorrom kutatása (Thúry László)

A 2-4 méter vastagságú omladék és meddőanyag megóvta a falakat a további pusztulástól. A még felszín fölé emelkedő falakról azonban a 19. század vége óta az időjárás okozta erózió miatt 1-1,5 méter magas szakaszok omlottak le. 1970-ben Fehérváry Rudolf és Guzsik Tamás mérte fel a rom még látható részét. Ennek alapján a templom belső hossza 24,75 m, szélessége 7,85 m, falainak vastagsága 1,00 m. A 2000. év nyarán az állagmegóvást előkésztő részleges régészeti kutatásra került sor. A munka megkezdése előtt már csak a szentély északi falát és szentélyhez északkeletről csatlakozó helyiség keleti zárófalát lehetett látni. A templom és néhány további helyiség teljes körvonalára a növényzettel benőtt omladékhalmokból lehetett következtetni. A kutatás során a rom megóvásán kívül célunk volt a korábbi felmérések során meghatározott adatok pontosítása. Ezért a feltárás a templom nyugati zárófalára, a diadalívre, a szentélyre és a szentélyhez északról, északkeletről csatlakozó helyiségekre terjedt ki. A templom nyugati zárófalán bejáratra utaló nyomot nem leltük. A bánya munkatársainak elbeszélése alapján a kőbánya nyitásakor a sziklafal csupán 1-2 méterre volt a hajó zárófalától, ami arra utal, hogy a középkorban nyugat felé sem bejárat kialakítására, sem újabb épületek emelésére nem volt hely. A megmaradt sziklamagot ma már több méter vastag hányó fedi. Ádám Iván rajzán a hajó északi oldalán, a diadalív közelében jelezte a kerengő déli részébe nyíló bejárati ajtót. A falkorona tisztításakor megtaláltuk az ajtó káváját, az ajtónyílásból pedig egy kis méretű szárkőtöredék került elő. A diadalívnél kváderkövek töredékeit találtuk meg, három ép kő még a beépítés helyén állt a diadalív északi részében. Valószínűleg a többi kő is a beomlott diadalív része volt. A hajó északkeleti sarkában a boltozat faragott kőbordái hevertek, az egyiken piros festést lehetett megfigyelni. Ugyanitt a diadalív déli oldalán egy mellékoltár alapozását tártuk fel. A szentély zárófalának külső és belső oldalán egy háromkaréjos mérműves, középosztós gótikus ablak darabjai (osztótag, mérműdarabok, béllettöredékek) hevertek. A templom pusztulásakor a falak omladéka maga alá temette és megvédte az ablak maradványait. A megmaradt felmenő falak és a falcsonkok alapján, a szentély külső északi oldalán, három helyiséget lehetett elkülöníteni. A hajóból a kerengőbe kilépve, keletre a diadalív vonalában kezdődött egy emeletes épületrész, megmaradt alapfalai szerint beimérete 4,20 x 2,50 m. Innen egy boltíves ajtón át kelet felé kis méretű átjáróhelyiségbe lehetett jutni. Ebből a helyiségből észak felé a kerengő keleti szárnyába bejárat nyílt, amelynek csak a falcsonkja maradt meg. Dél felé egy másik ajtó vezetett a szentélybe, ennek sérült káváját és boltvállát sikerült megtalálnunk. Ettől az ajtótól kelet felé indulva elkezdtük megtisztítani a szentély külső északkeleti falsíkját és falkoronáját. A tisztítás során néhány centiméteres omladék alatt a falhoz épített, lefelé vezető kőlépcső került napvilágra. A kőlépcső a szentélybe nyíló bejárat mellett indult, s a külső falsík mentén folytatódott a támpillérig, amelynek mentén elfordult a szentélyhez északkeletről csatlakozó helyiség belseje felé. A helyiség pontos mérete és funkciója egyelőre nem határozható meg. A támpillérek közül csak az északkeleti maradványai kerültek elő, a délkeletinek csak a helye látható. A szentély külső keleti zárófalán a 10-12 cm széles lábazati párkány csupán a déli oldalig maradt meg.