Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

RÖVID JELENTÉSEK - Jelentés a túronyi református templom kutatásáról (Balázsik Tamás)

A régészeti kutatás során a templom déli oldalán egy a templom nyugati irányú bővítését követően emelt, íves szentélyzáródású 13. század végi, 14. század eleji kápolna maradványait tártuk fel. Az imént leírt formában állhatott fenn a templom a 14. század 30-as éveiben, amikor az épület - papja, a pápai tizedjegyzékekben említett Péter (sacerdos de Timul, illetve Turul) révén - közvetve először tűnik fel az írott forrásokban. Építés- és építészettörténeti szempontból akkor érte a legjelentősebb változás a templomot, amikor az Árpád-kori szentélyt lebontva sokszögzáródású, támpilléres - ritkán alkalmazott szerkezetű, egyenes vállvonalú, cikkelyekkel záródó boltozata, csúcsíves ablakokkal megvilágított - gótikus szentélyt építettek, amely hatalmas, elszedett csúcsívvel nyílik a szentéllyel csaknem azonos szélességű hajóba. A hajó keleti végeit ugyanekkor támpillérekkel erősítették meg. E szentély különleges sajátossága, hogy déli falában egy szokatlanul nagyméretű ülőfülke található, a másik négyben pedig fülkéket alakítottak ki, bizonyára klenódiumok és ereklyék bemutatásának céljából. Kérdés, hogy e páratlan szentélykialakítás összefüggésbe hozható-e XXIII. János pápa 1414-es búcsúengedélyével, amelyben mindazoknak, akik a következő tíz évben a pécsi egyházmegyei Thuronban lévő Szűz Mária-plébániaegyházat az oklevélben felsorolt egyházi ünnepeken és a templom felszentelésének napján felkeresik, 10 évnyi és 10-szer 40 napos, illetve 100 napos búcsút engedélyezett. A szentély felépítését követően, a falképtöredékek alapján, ki is festették a templomot és nagyméretű sekrestyét csatoltak a templom északi oldalához, amelyet a benne talált oltáralapozás tanúsága szerint kápolnaként is használtak. A baranyai főesperességbe tartozó falu a 16. században a pécsi káptalan, illetve a pécsi prépost birtokában volt, mígnem a török hódítás következtében kettős adózású lett, a templom pedig reformátusok birtokába került. Ekkor bonthatták le a kápolnát és a sekrestyét. A középkori falfestmények eltávolítása után ornamentális festéssel díszítették a falakat. 1706-ban a fosztogató rácok elpusztították a falut templomával együtt. A lakosság ekkor védettebb helyre, egy Bisse felé eső völgybe húzódott. Miután 1726-ban visszatértek, újra birtokukba vették a templomot, amelyet az északi és a déli oldalon, az Árpád-kori hajó és bővítményének csatlakozásánál, támpillérekkel erősítettek meg. Az 1766-ban még jó állapotban lévő haranglábat a harangon lévő évszám alapján 1730-ban állíthatták. A templom hajdani kazettás mennyezete 1744-ben készült. Katedráját és padjait 1758-ban készítették. A 18. századi helyreállításkor elfalazták a középkori ablakokat és fülkéket, és nagyobb, szalagkeretes ablakokat nyitottak. A külső falfelületekre höbörcsös vakolat került. 1827-ben ismét tatarozták a templomot. Ekkor épült a torony, melyet a 18. századi nyugati ablak ajtóvá alakításával kapcsoltak össze a karzattal. A déli ablakokat köténydísszel gazdagították, a pápaszék és a padok a 19. század első felében készültek. A templom szerkezetét érintő utolsó jelentős beavatkozást a keleti karzat jelentette 1880-ban. Ezt követően 1913-ban esett át ismét felújításon a templom. Ennek során lebontották az 1744-ben festett mennyezetet, és stukatúrnádas síkmennyezetet készítettek. Talán a 18. századi mennyezet része volt némelyik, a valószínűleg ekkor épített nyugati karzat aljában látható, festett deszkadarab.