Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)
MŰHELY - Mara Enikő: Hátszeg-vidéki kúriák
lehetőségeit az udvarház jól szolgálta. Becslések szerint ezek az udvarházak túlnyomórészt szintén fából készültek. Csak a 15. század végére kezdtek áttérni a kőből épített udvarházakra. A századfordulóra egyre nagyobb számban jelennek meg a kőből készült épületek - tanúsítják a levéltári adatok -, de a fa, mint építőanyag, most sem veszít szerepéből. „A székely székekben 1464-ben bukkantak fel az első példák, amelyek egyúttal a székelység feudalizálódásának korai, közéleti jeleiről tanúskodnak... " „ Ugyanez figyelhető meg a nemesi rendbe feljutó román vezető rétegben is, pl. Lupsán (1493), vagy a Hátszegi-medencében (1501, 1511, 1919). A döntő tehát mindenütt a megfelelő társadalmi helyzet, a népi hovatartozás tehát nem játszott szerepet."** Entz Gézának ez utóbbi gondolata, mely szerint a Hátszegi-medencében románok lakta kúriák épültek, többféle megközelítésre ad lehetőséget. Az első az, hogy az elemezni kívánt udvarházak korábbiak (a románok betelepedése előtti), ugyanis többíéle forrás igazolja, hogy erdélyi magyar családok tulajdonában voltak. A másik feltételezés az, hogy a házak ugyan később épültek, de Entz Géza állítása esetleg téves és ez tűnik valószínűbbnek E magyar családok jó része birtokaira az erdélyi fejedelmek korában (1542-1691) tett szert, de az épületek bizonyára később keletkeztek. Egyelőre annyi látszik biztosnak, hogy ezek többnyire a klasszicista formarendet követik. Főhomlokzataik általános jellemvonása vagy az oszlopos tornác vagy a portikusz, mely lehet szintén oszlopos, oldalt nyitott és timpanonnal fedett vagy tömör fallal körülvett elem. A hátsó homlokzatokat tekintve néhánynál azonos stíluselemeket találunk; sarokbástyákra emlékeztető, szimmetrikusan elhelyezkedő helyiségek vagy a főhomlokzathoz hasonló a centrális tengelyt hangsúlyozó kialakítás, míg másoknál semmilyen stílusrend nem figyelhető meg. Alaprajzi szempontból, méretüket tekintve két nagy csoportba oszthatók - az I. kategóriát az egyszerűbb megjelenésű kisebb méretű házak alkotják, melyek nagyságrendje 200 m 2 , a II. csoportba a 300 és 500 m 2 közöttiek sorolhatók. Nagyságrendtől függetlenül az alaprajzi elhelyezkedésnek majdnem minden esetben van egy azonos egysége - középen egy nagyterem, melyből két-két szoba nyílik jobbra és balra. A nagyobb méretűeknél ehhez kapcsolódhat kétoldalt egy-egy bástyára emlékeztető újabb szoba, mely nyílhat a nagyteremből, vagy a tornácról külön. A konyha külön épületben üzemelt (konyhasor), kivéve ott, ahol az alagsorban kapott helyet. A homlokzat és az alaprajz is majd minden esetben szimmetrikus, ahol nem, ott is sokszor felismerhető, hogy eredetileg szimmetrikus volt, az eltérés későbbi átalakítás eredménye. Az anyaghasználatot tekintve a falazáshoz téglát, vagy vegyesen téglát és követ is használtak. Az ajtók, ablakok fából, az oszlopok kőből vagy téglából készültek, és vannak olyan, többnyire hátsó homlokzati teraszok, melyek oszlopait fából faragták. A belső padlóburkolat általában hajópadló, a födémeket is fából ácsolták. Néhány ház esetében a volt tulajdonosok még emlékeznek arra, hogy zsindellyel voltak fedve, de mára már csak cserép- vagy fémfedés látható. A házak alaprajza általában téglalap alakú, melyek főhomlokzatukkal a legtöbb esetben az előttük haladó utca vonalával párhuzamosan helyezkednek el. Jellemzően
