Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

MŰHELY - Granasztóiné Győrffy Katalin: Műemléki belső terek restaurálása? Rekonstruálása? „látványteremtése”?

1. Nova, római katolikus templom. A hajó orgonakarzat utáni első bolt­szakasza az. 1969. évi restaurálás előtt. Angyali Üdvözlet. 1969. Fotó: Przudzik József megszokottól. Statikai problé­mák, beázások, alulról jövő fal­nedvesedések rongálták itt is, mint máshol a teljes egészében kifestett templombelsőt. A fal­képekjavítási ciklusai, az 1900­as évek, 9 az 1930-as, 10 majd az 1960-as évek 11 is, megegyez­nek más nagy falképegyüttese­ken, mint pl.: Zalaegerszeg, plébániatemplom, Győr, Szé­kesegyház stb., végrehajtott „restaurálások" időpontjaival, sőt módszereivel. A pusztulás szempontjából a novai templom még a szerencsésebbek közé tartozott, mivel sem tűzvész, sem a II. világháború harci ese­ményei nem károsították. A fal­képek állapota az 1970-ben be­fejezett restaurálás óta is tovább romlott, elsősorban a változat­lanul befolyó esővíz miatt. A Novai Templomért Alapítvány jóvoltából 1997-ben meg­kezdődött a templombelső még ma is folyamatban levő helyreállításának első üteme­ként, a hajó legrosszabb állapotban levő, az orgonakarzat előtti első boltszakaszon az Angyali üdvözletet ábrázoló falkép restaurálása. A restaurátor a templom festett felüle­tének cca. 1/10-ét kitevő boltszakasz helyreállítását ismertette említett cikkében, elke­rülve a többi boltozati freskóval való összehasonlítást, csak az Angyali üdvözlet-freskó restaurálás előtti állapotát írta le, elemezte és kritizálta a korábbi beavatkozások mód­szereit és anyaghasználatát. 12 Szondázó kutatásai után arra a következtetésre jutott, hogy a három 20. századi restaurálás ellenére, a freskóból 5% körüli felület tekinthető Dorffmaister eredeti alkotásának, s a restaurálásokat, Dorffmaister művének (5%) meg­őrzése szempontjából és esztétikai megfontolásokból is, olyan rossznak tartotta, hogy véleménye szerint „A három restaurálást megélt részek megőrzése szóba sem jöhetett. Az Angyali üdvözlet jelenetben egyetlen olyan festői kiegészítéssel sem találkoztunk, amely megőrzésre érdemes lett volna." 13 A „konzerválhatatlan" és esztétikailag elfo­gadhatatlan átfestések eltávolítása után az 5%-nyi eredeti Dorffmaisterből kiindulva ké­szült a teljes boltmező rekonstrukciója. Fényképek Dorffmaister Angyali üdvözletének

Next

/
Thumbnails
Contents