F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)
TÁJÉKOZTATÓ - Lángi József: Erdély középkori falképeinek állapotvizsgálata
az 1930-as években végzett átépítés során. Az 1920-30-as években Kelemen Lajos számolt be több középkori falképről, amelyek templomfelújítás idején kerültek elő (Magyarszovát, Kolozsvár-Farkas utcai református templom). Rajta kívül Debreczeni László munkássága érdemel figyelmet, amelyet a kutatók eddig kevéssé méltattak. Ő 1928-tól Makkai Sándor református püspök megbízásából építészként felméréseket végzett az erdélyi egyházkerület templomaiban. Vázlatfüzeteiben minden fontos részletet, feliratot finom ceruzaraj zokon örökített meg. A művészettörténeti szakirodalom kevéssé tartja számon az építészeti helyreállításai alkalmával feltárt, de visszameszelt falké2. Mezőtelegd. református templom. A diadalív szentély felé eső oldalán az 1909-es tűzvész alkalmával előkerült, konzerválás nélküli, szennyezett, részben lemeszelt apostolfigura. Fotó: Lángi József, 1999. 1. Somlyóújlak, református templom. Debreczeni László rajza a hajó északi falán látható, egykori falképről, amely az 1990-es évek elején elpusztult. Fotó: Lángi József, 1999. 1905-ben Gerecze Péter összeállította a Magyarország régi falképeinek jegyzékét és irodalmát, amelyben minden addig megismert erdélyi falképet felsorol. Gróh István a századelőn feltárást végzett az elhagyott marosfelfalui református templomban, és restaurálta a marosszentannai református templom freskóit. Trianon után jelentős kutatásokra már nem kerülhetett sor, így a már korábban Gróh István által feltárt magyarvistai református templom hajójának freskóit az 1920-as évek elején lemeszelték. Hasonló sorsra jutott a homoródoklándi unitárius templom hajójának több rétegű kifestésé