F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

KITEKINTÉS - Julián Esteban Chapapría: A spanyolországi műmlékvédelem története (1844-1990)

moly mértékben elősegítették a legkülönbözőbb tudományok fejlődését, köztük az építészetét is. Ezenkívül jelentős szerepet töltöttek be a romantikus mozgalomban a rendszeresen megjelenő „No me olvides" (1837-38), az „Observatorio Pintoresco" (1837), a „Liceo Artístico y Literario" (1837-38), az „El Artista" (1835-37) és a „Semanario Pintoresco Espanol" (1836-57) című kiadványok. Ezekben a kiadványokban az építészeti örökségről általában a publicisztika eszközével írtak. Persze kivételre is akadt példa, amint azt Antonio Zabaleta-nak - a madridi „Escuela de Arquitectura" jövőbeni professzorának és igazgatójának, valamint a Műemléki Bizottság tagjának - a műemléki restaurálás tárgykörében írt cikkei is bizonyítják. Zabaleta elgondolása szerint - minthogy a klasszicizmus egyetemleges szabályai elavultnak tekinthetők -, minden országnak először is saját építészettörténetét kellene megírnia. E gondolat jegyében vetődött fel a nemzeti építészet felelevenítése és tanulmányozása. Igaz, hogy Zabaleta nem javasolta a gótikus építészet modellként való alkalmazását, ám a klasszicizmus újraértékelését elengedhetetlennek tartotta. Nem kétséges, hogy ez a gondolkodási mód volt az, amely előrevetítette a historizmus belső koherenciájából fakadó eklekticizmus térnyerését. Zabaleta szerint a műemléki restaurálás nem más mint „konceptuális" eszköz, amely az igencsak hiányosan fennmaradt régmúlt építészetének tanulmányozása révén ismeretek közlését teszi lehetővé. Következésképpen a restaurálás az a pedagógiai módszer, amely megváltoztathatja a klasszikus építészetről addig kialakult téves elképzeléseket.

16 A 19. század harmincas és negyvenes éveiben tapasztalható, a restaurálás problematikájára vonatkozó újszerű megközelítés továbbgondolása azonban a továbbiakban elmaradt. A restaurálás egyrészt - a tanítványok közvetlen okulása érdekében - az épület eredeti állapotát kívánta kiemelni, másrészt pedig a műemlék restaurálása (az írók és művészek számára) egyet jelentett egy történelmi dokumentum helyreállításával, melynek során tiszteletben kellett tartani az épületen bekövetkezett összes változást. Mindkét esetben a lényeget nem annyira az épületen való fizikai beavatkozás jelentette, sokkal inkább a kritikai megközelítésre helyeződött a hangsúly. Spanyolországban a 30-as évek liberális-romantikus indíttatása nyomán fokozódott az érdeklődés a történelmi műemlékek iránt, melynek fősodrában a középkor régészeti módszerekkel való tanulmányozása állt. Ennek következményeként pedig (1850-ig bezárólag) a spanyol építészeti ikonográfiával kapcsolatos tanulmányok sora látott napvilágot. Kétség sem férhet ahhoz, hogy az érdeklődés hátterében a - helyi hagyományokat mindig is előtérbe állító külföldi utazók munkái álltak. Parcerisa középkori építészet iránti imádatát például Chateaubriand műve keltette fel, míg Perez Villaamilnak David Roberts illusztrátor munkái hívták fel a figyelmét a múlt örökségére. Két kiadvány ebben az értelemben különleges fontossággal bírt, mégpedig a Genaro Perez Villaamil ötlete és kezdeményezése nyomán, de Patricio de Escosura által írt és 1842-ben publikált „Espana artística y monumental. Vistas, descripciones de los sitios y monumentos más notables de Espana", valamint az 1838-ban kiadott „Recuerdos y bellezas de Espana" tizenkét kötete, amelynek szövegét P. Piferrer és José Maria Quadrado írták, míg a rajzokat Francisco José Parcerisa készítette.

17 Habár az örökség iránti érzékenység felkeltése a haladó liberális-romantikus irányzatú irodalmi magazinokban publikáló szerzőknek volt köszönhető, az 1836-os társa-