F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

SZEMLE - James S. Ackerman: The villa (Pilkhoffer Mónika)

művészeti ág kapcsolatára, (kölcsön)hatásaira. Ennek köszönhetően kirajzolódnak a formák történelmi evolúciójának állomásai, a kulturális hatások időben és térben terjedő vonulatai. Bármilyen meglepő, de a római kor villáinak a vidéki kikapcsolódást szolgáló változata abból a gazdasági folyamatból alakult ki, mely során Itália önellátó mezőgazdasága függő pozíciójúvá változott, és a latifundiumok állattenyésztésének megjelenésével elvesztette addigi funkcióját. Nem véletlen az sem, hogy ugyanez a fejlődés majd a polgári Angliában játszódik le újból. A 6. fejezetben a szerző felhívja az olvasó figyelmét az angliai palladianizmus hátterében meghúzódó történelmi párhuzamokra, miszerint a reneszánsz Velence és a 18. századi Anglia közötti rokon gazdasági, társadalmi, sőt vallási vonásoknak köszönhetően a venetoi mediterrán villa nem születhetett újjá sehol másutt, mint Angliában (2. ábra). A „bekerítések" voltak az előfeltételei az angol táj felfedezésének, a tájkert mozgalom megindulásának, mely során a kezdeményezők fokozatosan jutottak el a természetesség látszatáig. Ellentmondásosnak tűnik, hogy a szabályokat visszautasító tájkert szigorú geometrikus építészetet választott társul magának, azonban mindkettő - politikailag és művészileg is - a franciaországi barokk elutasításából származott, és a természet törvényeit tükrözte vissza: a kert imitálta annak érzékenységét és spontaneitását, az építészet az arányokban és szimmetriában fejezte ki harmóniáját. A művészeti kapcsolatok hatásainak kimutatásában egyedül a keleti inspiráció, a kínai házak és pavilonok megjelenésének magyarázatával maradt adós az író, jobban koncentrálva Amerikára, ahol az ókori római kocka-típus a reneszánszon átszűrődve a 17. században eljutott egészen Brazíliáig. Az egyes fejezetek fölött kirajzolódó összefüggések megjelenítésében egyedül Ackerman marxista terminológiája róható fel a könyv hibájául. A szerző gyakran idézi művében a kortársakat: írókat, amatőr lelkesedőket, vagy magukat a tervezőket és megrendelőket vallatja elképzeléseikről, akiknek megszólaltatásával olvasmányossá és élvezetessé, sőt néha igen szórakoztatóvá teszi könyvét. Megtudhatjuk például a 16. századi villakönyvek szerzőitől (Falcone, Alberto Lollio, Taegio), hogy a vidéki élet egyik előnye, hogy az embernek nem kell megmosnia a kezét az étkezések előtt, vagy a zajos város rossz levegőjét szívnia, viszont rengeteg hagymát és fokhagymát ehet annak kellemetlen következményei nélkül. Hasonló privilégiumokról olvashatunk az 5. fejezetet követő függelékben Agostino Gallo: A villa-élet előnyei című könyvéből vett részletben, mely a következő alcímmel bír: Egy beszélgetés Giovanni Battista Avogadro és Cornelio Ducco között 1553. májusában a villa örömeiről és hogy hol jobb élni: villában-e vagy a városban. Az irodalmi utalások nagy számú felhasználása hangsúlyozza azok fontosságát a közvetítésben, melyek a zavaros évszázadokon át is fenntartották a villa és a vidéki élet eszméjét és formáit, és mintát adtak a követőknek; de nem kerüli el a figyelmét a társművészet sem, hiszen Claude Lorrain, Poussin, Salvator Rosa és Ruysdael árkádiai tájképei nélkül nem születhetett volna meg a pittoreszk eszménye sem (9. fejezet). Ez utóbbi a tájkert méltó folytatása, ahol már az architektúrák is a természet szabálytalanságaira kezdtek utalni, beemelve a népi építészetet és annak anyagait - fa, zsúptető - a romantikus építészetbe, s melyben Amerika jelentős szerepet vívott ki magának. Ehhez azonban szükség volt az európai hatásokkal megfertőzött úttörő, Thomas Jefferson munkásságára, akinek az építészet sokkal inkább politikai és etikai, mint esztétikai kérdésfelvetést jelentett; olyan szféráját az új nemzet-