F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

KIÁLLÍTÁS - Bibó István: Klasszicista kúriák Dabason

1. Dabas, Biksza Miklós u. 450. Az ősi Halász-kúria. OMvH Fotótár, ltsz. 44545. neg. tikus kontrollját, akkor a két, végletesnek tartott magatartásforma és szemléletmód nem zárja ki egymást. A szeretet és a kritika - ha önkritikát is jelent - összefér; a közelség vállalása, ha kritikus szeretetből fakad, nem akadálya a tárgyilagosságnak. Nem szeretnék sem kegyes kifejezéseket, sem nagy szavakat használni, de le kell szögeznem, hogy a műemlékek iránti szeretet valamilyen módon a hazaszeretetnek is része; s ezért erre is érvényes Pilinszky János mondata: a hazát csak részvéttel szabad szeretni. A közelséget vállaló objektivitásra pedig apám mondata: „a tárgyilagosság is lehet szenvedély". Ez a szemléletmód meggyőződésem szerint nem nevezhető „langyos kompromiszszum"-nak két karakteres felfogás között; nem minősíthető a szokásos nyegle köznyelvi fordulat szerint „kétfrontos dumá"-nak, amely mindkét álláspontnak elvtelenül igyekszik igazat adni; hanem valóban közös nevező, amely értelmetlenül polarizálódott felfogások érvényes elemeit kísérli meg összekapcsolni. S gondolom, mindnyájan tudjuk, hogy erre a szemléletre, a közös nevezők keresésére és megtalálására nemcsak a műemlékvédelemben volna szükség, hanem a tudomány, a művészet, a politika - egyszóval az életünk - minden területén. S ha az egyik területen sikerül ilyen megoldást felmutatni, az biztosan hat más területen is. Érdemes tehát a magunk kis köreiben erősíteni ezt a szemléletet, hiszen látjuk és tapasztaljuk, hogy egyének és közösségek tudnak tönkremenni, emberi kapcsolatok és jó ügyek zátonyra futni az értelmetlen polarizálódás miatt. Az itt kiállított anyag kiválóan alkalmas arra, sőt egyenesen megkívánja, hogy a kritikus szeretet és az érintettséget vállaló tárgyilagosság attitűdjével közeledjünk hozzá. Ha tehát így figyelünk arra, amit ezek a kúriák elmondanak az emberekről, akik létrehozták őket, a társadalomról, amelyben létrejöttek, az életről, amely bennünk és körülöttük zajlott, akkor nem kell attól tartanunk, hogy rokonszenvünk az elfogultság csap-