F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)
KIÁLLÍTÁS - Bujdosó Győző: Sedlmayr János Ybl-díjas építész „Műemlékek elvi rekonstrukciói” című kiállításáról
(vagy legalábbis én érezni vélem) az épületek szerényebb anyagi megjelenését, a terrakotta és stukkó álságosabb, olcsóbb, díszletszerű világát. Még a fények is mintha a pannon őszt idéznék. Ez a láttatni akarás, ami a filmtervezést és a modellek világát is felidézi, lebilincselő, és jól mutatja, hogy a rajzok műfaja szélesebb a puszta tudományos megismerésnél, ismeretterjesztő, elemi erejű, a közönség számára is érthető, élvezhető. Szintén szembetűnik, hogy alaktani ismeretek és stílusérzék tekintetében is tudós ember rajzolta. A soproni belváros 1440 körüli képe, amely 1988-ban készült, azért lenyűgöző, mert úgy komponálták meg, hogy a szemlélőnek azonnal biztos kiindulópontot teremt a Kecske-templom, a várostorony, a városfalak valamint a tér- és utcarendszer ábrázolásával. Ugyanakkor konkrét célját, a két rekonstruált zsinagóga bemutatását a középkori városban oly módon valósítja meg, hogy azokat alaposabban kidolgozza. így végül egy képi egyensúly keletkezik, harmonikus látószögben és képkivágatban egy vonalakkal modellált város jelenik meg a szemünk előtt és a képzeletünkben, amelyből bizonyos elemeket jobban ismerünk, és velük könnyebben tudunk tájékozódni. Innen már csak egy lépés, hogy a szemlélő gondolatban elinduljon a rajzolt utcákon. A következő képen láthatjuk az építész oeuvre-jenek is jelentős pontját képező két zsinagóga egyikének 1360 és 1480 körüli állapot-rekonstrukcióját 1996-ból. A soproni Fő tér északi oldalon álló házcsoportjának 1400, 1500 és 1700 körüli állapotáról egy egy rekonstrukciós rajz* készült. A tárgyilagos, tudományos közlésen túl, itt is figyelemre méltó a vázlatszerűség és a kompozíciók biztonsága. Az előbbi a tudományos ismeretek bizonyosságát - bizonytalanságát jelzi, az utóbbi odafigyelésre, elmélyülésre késztet. A rajzokon felismerhetjük a házak egyedi elemeit, amit (esetleg csak) a kutatás tárt fel, valamint a tipikus elemeket, a háztípus, a tetőgerinc változását, és a beazonosítást szolgáló jellegzetes elemeket: várostorony, térfal... Sedlmayr Jánosnak egyensúlyozni kellett, hiszen az utolsó állapot információtartalma a leggazdagabb, ez az állapot a legismertebb, a három kép mégis egyenrangú, összeáll, folyamatot alkot, hasonlóan egy rajzfilmhez vagy képregényhez. Ezekkel szemben viszont egy valódi várost mutat, azt esetleg, amelyben élünk, ahol nap mint nap megfordulunk. Ez a személyesség az ő részéről is megvan, olyannyira, hogy máris kijelenthetjük, a Fabricius-ház alkotópályája egyik legfontosabb láncszeme. A válogatás nyilván az alkotó - helyreállító építész munkái szerint készült. A sopronhorpácsi vagy a tari templom rajzai is az építész rajzasztalán születtek. Éppen az a lenyűgöző, hogy jutott idő rájuk a napi munka mellett. A személyes felmérés egyébként nagyon hasznos egy tervező részére, jelen specializálódó napjainkban is, de műemlékek esetében ez „elengedhetetlen luxus". Az egri várszékesegyház állapotrajzainál a különböző periódusok megjelenítésén különböző rajzstílusokat láthatunk, a szerkesztett perspektívától a laza vázlatig. Ez utóbbi az utolsó, 15. század végi állapotról készült rajzra jellemző*. A laza, finom rajzszövet azért is jó választás, mivel az ismeretek bizonytalanságát is tükrözi. (A templom szentélyéről az alaprajz alapján nekem a salzburgi ferences templom jutna eszembe, * Az említett rajzsorozatok néhány lapját lásd ugyanitt, Sedlmayr János: Elpusztult épületek elvi rekonstrucióiról című írásában.
