F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

KITEKINTÉS - Rácz Jolán: Anglia műemlékvédelmi hivatala, az English Heritage

- Az egyszeri vagy rövidtávú helyett a hosszú távú kapcsolatok, együttműködések kiépítése a célszerű. Ezért fontos a köz elkötelezettségének megteremtése, mert az ezen alapuló adományozási, szponzorálási szándék hosszú távú és megbízható. - A szponzorok megnyerésénél fontos előre átgondolni és a tárgyalások során fel­ajánlani, hogy a szponzor mit fordíthat a maga javára. - Ha a közvélemény úgy érzi, hogy bevonják, kellően tájékoztatják pl. a kiemelt, nemzeti fontosságú emlékekkel kapcsolatos projektekről, szívesen adományoz a lelkesítő célok magvalósítására. - Az EH azzal, hogy elsőként ajánl fel összeget valamilyen cél elérése érdekében, mozgósítani tud egyéb forrásokat is, ezzel elősegíti a társfinanszírozás megvaló­sulását. A fund-raising tevékenység által az EH esetében megcélzott társadalmi csoportok: - Az English Heritage Tagság. Az EH tagok ugyanis elkötelezettek a kulturális örökség fenntartása mellett, ezáltal anyagi lehetőségeik potenciálisan mozgósít­ható forrást jelentenek. - Jótékonysági intézmények, a kulturális örökséggel kapcsolatos szervezetek. - Cégek, vállalatok, akik érdekeltek lehetnek az EH tevékenységében, céljának megvalósításában. Az EH jól csengő „márkanév", erősítheti a szponzoráló cég pozitív image-ét. - Támogatási alapok Angliában és azon kívül (National Lottery Heritage Fund, Millennium Fund, Getty Grant, EU pályázatok). Tájékoztató adat: Az EH az „egyéb bevételek" összegét az 1983/85-ös 2,9 milliós értékről 1996/97-ben 24,7 millióra növelte. Az 1994/95-ös adathoz képest is nagy ez a változás (azóta van alkalmazásban a fund-raiser), az akkori összeg 17,4 millió volt, te­hát az utóbbi költségvetési év alatt a bevétel 7,3 millióval nőtt. Közügyek Főosztálya (Public Affairs) Az English Heritage munkáját szakmai főosztályain túl természetesen Pénzügyi (Financing Department), Jogi (Legal Department) és Munkaügyi Osztály (Human Resources Department) is segíti, s van még egy igen fontos tevékenységet végző egy­sége, a Közügyek Főosztálya. A 13 fős osztály tevékenységének az English Heritage kiemelt fontosságot tulajdo­nít, ugyanis ez a csapat valósítja meg a műemlékvédelmi szakma és a kormány, az egyéb szakmák és hatósági területek közötti jobb együttműködést, magának a hivatalnak és a műemlékvédelmi tevékenységnek a politikusok és a köz számára való ismertté és ezál­tal elismertté tételét. Munkájuk hozzájárul ahhoz is, hogy az intézmény mindjobban ki­szélesíthesse az örökség fenntartása érdekében ható befolyásolási lehetőségét is. Az osztály, bármelyik ágát is végzi a rábízott munkának, magas színvonalon és jó minőségben dolgozik, s figyelmét arra is kiterjeszti, hogy munkájának részelemei szin­tén a fent vázolt célt szolgálják. Elgondolásuk szerint a nyomtatott szövegek megfogal­mazása és a grafikai terv összhangjának megteremése, az interjút adó személyek meg-

Next

/
Thumbnails
Contents