F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

SZEMLE - Az építészeti-művészeti szakszótárakról (Császár László)

nál a felsorolás hiánytalan mind a boltozatfajták, mind a boltozati részletek tekintetében, amelyeket még külön szócikkekben is jellemez. A födémek esetében sem egyértelmű a helyzet. Zádor Annánál a födém csak síkfödémet jelent. Gerő már megkülönböztet sík és íves födémeket. Major könyvében „sík jellegű, vízszintes (...) szerkezet". De a felsorolás már rendkívül zavaros: „fa-, tégla-, vasbeton, monolitikus, előre gyártott, béléstestes, gerenda-, lemez-, boltozott, síkfödém stb." Szerintem födém minden szerkezet, amely teret fed le. (Ahogy a név is sugallja.) Ezért tehát vannak vízszintes, emelt és behajló födémek. A két utóbbi közé tartoznak a boltozatok, héjak, kábel- és sátorszerkezetek. A rácsos tartókat a fedélszékekhez sorolnám. (Kivéve talán a szövetszerű térbeli rácsokat.) Még egy-két apróság. A manzárdtetőt Gerő Jules Hardouin Mansart nevéhez köti, míg a többi szerzőnél ez F. Mansart (François). Kétségtelen, hogy ez utóbbi építész egyébként J. H. nagybátyja - már épített ilyen jellegű tetőzeteket, de az építők, főleg Párizsban, egy vagy két fölső szint falát héjazatta! látták el, így egy vagy két emelet tetőtérinek látszik, álpárkánymagassággal. Ennek bizonyos spekulációs okai voltak. (A manzárdtető nálunk, főleg faluhelyen, a kastély képzetét van hivatva kelteni.) Nem egyértelműek a műemlék szakkifejezések sem (helyreállítás, restaurálás, rekonstrukció, újjáépítés). Még csak annyit befejezésül, hogy akkor hát mi legyen a megvalósítással, az ipari háttérrel? Mert ha már az építőmesterség néhány fogalmáról beszélünk (építőmester, építőműhely, céh, állványzat stb.), nem kellene-e teljesebbé tenni ezt a kört esetleg a szakma „argó"-jával is (például vinkli, trepni, fándli, kuruglya stb.). Nehéz dolog tehát szakszótárt írni? Nehéz bizony. Most több kiadványunkban is utánanézhetünk egy-egy fogalomnak, ha biztosak akarunk lenni a dolgunkban. De nem lehetne mindezt egy kötettel? Hagy válaszoljak mindjárt a kérdésre: nem lehetne. Mert miközben a Zombori-féle szakszótár megjelenésének ürügyén jelen elemzésemmel foglalkoztam, megjelent az ötödik ilyen jellegű kiadvány Művészeti szótár címen (szerk. Végh János, kiadta a Corvina, 1997 végén). A kötet, noha színvonalát már csak a feltüntetett szócikkíró gárda is garantálja, nem tudta azokat a hiányosságokat pótolni, amelyek a korábbi szakszótárakkal kapcsolatban felmerültek. Címének megfelelően a művészetek irányába „hajlik el", ami azzal jár, hogy bár sok építészeti fogalmat is kénytelen tárgyalni - megfeledkezik jó néhány idevágó fogalomról. Például az öntöttvas építészeti szerepéről a szótár csak futólag tett említést (több magyarországi zsinagóga művészi eleme és a többi...), a műhelyt csak mint képzőművészeti alkotó közösséget ismeri, noha az építőpáholy szerepel a szótárban. Ha van - mert van - céhláda és céhedény (?), vajon nem lett volna hasznos a céhet magát is röviden kifejteni? A kváderfal műszaki fogalom, de persze művészi is lehet. Akkor viszont kellene lenni terméskő falnak is, vagy sóskúti mészkő lapburkolatnak. (Mindamellett a római faltechnikák maradéktalanul fel vannak sorolva.) Rosszul jártak a népi szerkezetek: nincs boronafal, paticsfal, vertfal. A födémek nemcsak műszaki elemek, mint ahogy ez a kazettás mennyezeteknél is kitűnik; de nem szabad itt megfeledkezni a festett famennyezetekkel egyenrangú faragott fagerendás mennyezetekről sem (soproni polgárházak) vagy éppenséggel a mestergerendás, évszámos, vésett paraszti fafödémekről