F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

TÁJÉKOZTATÓ - Mihály Mária: Műemlék- és műtárgyvédelem a törvény tükrében

pai törvényekhez, a történeti, művészeti vagy tudományos értékű ingó javakról is rendelkezett, de az elfogadott törvény hatálya mégsem terjedt ki ezekre. Ennek oka elsősorban jogtechnikai jellegű volt, nehezen rendezhető kérdésnek mutatkozott ugyanis a magántulajdonban lévő ingó kulturális javak védelme. Ezzel a helyzettel megteremtődött Magyarországon az ingó és ingatlan kulturális örökség törvényi szétválasztásának máig élő, Európában szokatlan hagyománya. A magyar műemlék szó jelentése is mutatja, hogy Magyarországon ez a folyamat történetileg eltérően alakult. Nálunk ma már műemléken kizárólag ingatlan építményt, azaz történeti, művészeti értékű épületet, köztéri építményt, köztéri szobrot értünk, és már nem használjuk ingóságokra: műtárgyakra, műalkotásokra, vagy történeti, tudományos értékű dokumentumokra, emlékekre, míg másutt ingó és ingatlan műemlékekről beszélnek. Ilyen tág értelemben használták a műemlék szót korábbi törvényeink is. Az ingó kulturális javak védelméről szóló törvény megalkotása napirenden maradt. A törvény tervezete 191 l-ben készült el, ennek elfogadására azonban az I. világháború miatt nem került sor. Ez a törvénytervezet az 1909. évi olasz törvényen alapul, de az olasz törvény, akárcsak a mai napig hatályos 1913. évi francia törvény az ingó és ingatlan kulturális javak védelmét egységesen tárgyalja. Az „ingó műemlékekre" vonatkozó első átfogó rendelkezést végül az 1929. évi XI. t.c. tartalmazza, amely „a múzeum-, könyvtár- és levéltárügy némely kérdéseinek rendezéseiről" címet viseli. A nemzeti nagy közgyűjtemények szervezeti és személyzeti viszonyait az 1922. évi XIX. t.c. szabályozza, az 1929. évi a többi múzeum, könyvtár és levéltár ügyét, illetve az ingó műemlékek és egyéb muzeális tárgyak felkutatását és védelmét. Míg 1802-ben a Magyar Nemzeti Múzeum európai viszonylatban is korai megalapításával a magyar múzeumok szinte töretlen fejlődésének két évszázados korszaka kezdődött el és vezetett egy erős és önálló, egységes törvényi háttérrel is rendelkező múzeumi hálózat kialakulásához, az ingó örökség védelmének törvényi szabályozása majd félévszázados késedelemmel követte az ingatlan műemlékek védelméről szóló törvényt. A megszületett rendelkezések végül nem önálló törvényben, hanem a magyar nemzeti közgyűjteményekről, illetve más közgyűjteményekről szóló törvényekben kaplak helyet abból az adottságból kiindulva hogy, egy fejlett és magas színvonalú közgyűjteményi hálózat egyúttal alkalmas az ingó kulturális örökség védelmével öszszefüggő általános szakmai és közigazgatási feladatok ellátására is. A hatósági feladatokhoz szükséges szakmai tanácsadó testületeket, illetve a hatósági feladatot ellátó felügyelőségeket is a közgyűjteményi hálózat keretén belül állították fel. Ez ráadásul egy olyan időszakban történt, amikor az anyamúzeumból kiszakadt szaktudományi ágak szerint tagozódott nemzeti közgyűjteményeket gyűjteményi önkormányzat formájában újraegyesítették. Ezzel az ingó örökség védelmének feladata mintegy a múzeumügy belső feladatává vált. A magyar nemzeti múzeumok sajátos önállóságának gyökerei a Magyar Nemzeti Múzeum nemzeti alapításához nyúlnak vissza. Míg az európai múzeumok általában fejedelmi alapításúak „Magyarországon ezzel szemben... a nemzeti társadalom hozta létre a sokáig egyetlen országos jellegű nagy közgyűjteményt, a Nemzeti Múzeumot, amely a magyar föld és magyar szellem minden tudományosan becses értékét gyűjti". „Nemzeti Múzeumunknak ily képpen elsőrendű feladata a magyar nemzeti értékek